Átverte a pécsi balos városvezetés a pedagógusokat?
Újabb hatalmas baloldali botrány van kialakulóban.
Újabb hatalmas baloldali botrány van kialakulóban.
A gyerekekkel többet foglalkozó tanároknak többet kell keresniük – közölte Rétvári Bence.
Ebben az évben 21,2 százalékkal folytatódik az emelés, a januári bérek pedig már meg is érkeztek a számlákra.
Kunhalmi Ágnes szerint 2006 és 2010 között demokrácia volt Magyarországon, most viszont a diktatúra felé lépkedünk.
A pedagógusok anyagi megbecsültsége ugyanakkor sajnos nem áll arányban felelős munkájuk valódi értékével – írta a civil szervezet.
Dúró Dóra azt kérte a kormánytól, hogy ne bízzák a tanárok béremelésének ügyét brüsszeli bürokratákra.
A balliberális kormányok alatt elbocsátási hullám, és csökkenő fizetések jellemezték az állami foglalkoztatást.
2010-hez képest 645 milliárd forinttal fordítanak többet oktatásra, 355 milliárddal többet pedagógus bérekre, dupláját az ingyenes tankönyvprogramra és háromszorosát az ingyenes gyermekétkeztetésre.
Senki sem úszhatja meg a szakértői ellenőrzéseket és a portfóliókészítést, legkésőbb 2022. augusztus 31-ig az összes pedagógusnak jelentkeznie kell minősítési eljárásra.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A közel-keleti háborús helyzet a migráció egy új dimenzióját eredményezte, fennáll a veszélye, hogy jelentősen növekedni fog az illegális migránsok száma a balkáni útvonalon – mondta a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója.
Angol klub még sosem áldozott ekkora összeget egy játékosra sem.
5.1-es erősségű földrengés rázta meg Iránt.
Holnap jön a nyár legjobban várt kulturális programja.
Nem ígérnek elérhetetlen dolgokat a Zalaegerszeg új tulajdonosai.
Van, akit Magyar Péterék a listán piásnak, alkesznek, okoskodónak vagy emberileg alkalmatlannak titulálnak.
Már negyedszer kellett megszakítani egy meccset az Egyesült Államokban zajló tornán.
A Tisza Párt elnöke képtelen szakítani az arrogáns, pökhendi jellemével, már-már kényszert érez arra, hogy belerúgjon mindenkibe.
Nem ígérnek elérhetetlen dolgokat a Zalaegerszeg új tulajdonosai.
Van, akit Magyar Péterék a listán piásnak, alkesznek, okoskodónak vagy emberileg alkalmatlannak titulálnak.
Már negyedszer kellett megszakítani egy meccset az Egyesült Államokban zajló tornán.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.