Színházba mehettek azok, akik máskor nem jutnának el oda
Több mint 250 nehéz helyzetben lévő gyermek és szülő látta a Misi mókus című előadást.
Több mint 250 nehéz helyzetben lévő gyermek és szülő látta a Misi mókus című előadást.

A népszerű színésznőt ikerlányai születése óta most először láthatja szerepben a közönség.

Első alkalommal adták át a Rátonyi Róbert Színház által alapított Rátonyi Róbert-díjat.

Peller Károly abban bízik, hogy sokakhoz, köztük sok fiatalhoz is eljut a videósorozat, mely keddenként jelentkezik egy-egy újabb epizóddal.

Az előadás eredetileg vizsgadarabnak készült egy évvel ezelőtt, közönség előtt most először játsszák majd.

Múlt csütörtöktől vasárnapig zengtek az operettműfaj nagy slágerei a Veszprémi Petőfi Színházban és környékén, a II. Rátonyi Róbert Operettfesztiválon.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Olyan területen látnak el szolgálatot, amely erdős vagy nehezen megközelíthető.

A bűncselekmény 18 óra körül történhetett.

A Nobel-díjas kutatóbiológus mindig büszke volt arra, hogy a JATE-n tanult.

Kedélyes hangulat uralkodott a kulisszák mögött.

Az orosz elnök határozott lépést tett.

A baloldali kormány kétségbeesett intézkedésekkel próbálja menteni magát.

Ukrajna legújabb korrupciós botrányáról újabb részletek derültek ki.

Noha Románia vezetett, de miután kiállították egy játékosát, 3-1-re kikapott Bosznia-Hercegovina otthonában.

Az olasz és a spanyol klasszis is magabiztosan nyerte meg a maga elődöntőjét.

Eddig minden jel arra utal, hogy ez az Ágyúsok éve lehet, de most nem várt nehézségbe ütköztek.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.