Guardiola bevallotta, ami nagyon nem lehetett ínyére
Önmaga árnyéka volt az elmúlt hetekben a City, ennek eredményeképp a negyedik helyre csúszott a PL-ben.
Önmaga árnyéka volt az elmúlt hetekben a City, ennek eredményeképp a negyedik helyre csúszott a PL-ben.

Szoboszlai Dominik felháborító bakik tömekelegét kénytelen elviselni Angliában.

A Manchester City menedzsere mindössze annyit mondott a negyvenedik, a BL-ben szerzett góljáig eljutó csatáráról, hogy ez biztosan jó neki.

A Manchester City már ma bebiztosíthatja a csoportja első helyét a Lipcse előtt a BL-ben.

A Liverpool magyar játékosa jó hangulatban készülhet a rangadóra.

Gondot okozott neki… A Manchester City edzője Erling Haaland állapotáról is nyilatkozott.

A Manchester City könnyelműen lemondott a tehetséges középpályásról, aki most berobbant Angliában.

A Manchester City két korábbi játékosától is gólt kapott az őrült meccsen.

A Manchester City gond nélkül menetel a Bajnokok Ligája csoportkörében.

A Manchester City a Wolverhampton és az Arsenal ellen is kikapott a bajnokságban.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Megtévesztő információs hadműveletet indítottak a tiszások és a baloldali médiumok egy része.

Sipos Erzsébet is részt vett a Békemeneten.

Közleményt adott ki a néhai művész családja.

A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint a Tisza Párt áll a pilisborosjenői polgármester akciói mögött.

Trump szerint a Legfelsőbb Bíróság befolyásolása volt a reklám célja.

Starmer szerint Putyin nem gondolja komolyan a békét.

Moszkva szerint új fejezet kezdődhet az orosz–amerikai tárgyalásokban – ha a Nyugat nem akadályozza meg.

A fegyelmezetlenségért nagy árat fizetett a kockáztató magyar sportoló.

Mára már egyértelművé vált milyen komoly társadalmi, gazdagsági és biztonsági problémát jelentenek az országban élő illegális migránsok.

A külügyminiszter szerint ha a Hamász nem hajlandó leadni a fegyvereit, annak következménye lesz.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.