A frontvonal mellett rendezik meg az ukrán pride fesztivált
Erre büszkék az ukránok.
Erre büszkék az ukránok.
Karácsonyt megtapsolták az Európai Parlamentben.
Azt hiszem, hogy bajban van a BKV, de legalábbis bajban lesz ennek az írásnak a közlése után.
Rendben van, hogy hat-nyolc éves gyerekek szivárványos zászlóval integetnek?
Nem élvez kivételt az önkormányzati rendezvény, az esetleges büntetőjogi következményekkel is számolniuk kell a szervezőknek.
Kiskorú meleg fiú történetét viszik LED-falra.
Szepesfalvy: Felelős városvezetés egy keresztény országban nem is vehet napirendre egy ilyen kereszténygyalázó javaslatot.
A bukott miniszterelnök saját bevallása szerint feleségével, Dobrev Klárával együtt fog vonulni a Budapest Pride-on.
Az irány jó, és mi, kormánypárti szavazók bízunk abban, hogy a jogalkotás nem áll meg félúton.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Közösségi oldalán üzent Magyar Péternek a Fidesz frakcióvezetője.
A Békemenet és a békecsúcs ugyanannak az éremnek a két oldala.
Nem bír magával a Tisza Párt elnöke.
Minimális reakciót kapott a Tisza Párt elnökének egy óránál hosszabbra nyújtott, zavaros szónoklata.
A miniszterelnök a Békemenet után utazott Brüsszelbe.
Robert „Madyar” Brovdi, az ukrán drónosztagok parancsnoka vezényelte a Barátság kőolajvezeték oroszországi szakasza elleni támadást.
Az orosz elnök nem viccelt.
Az argentinok nyolcszoros aranylabdása egyelőre nem tervezi a visszavonulást.
Kristoffer Zachariassen Salzburgban volt először kezdő az idényben a nemzetközi porondon.
Az osztrákok szerint mind az ötszáz drukker – köztük családok, nők, gyerekek – huligán volt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.