Konferencialiga: kiderült, kik várhatnak a magyarokra a következő selejtezőkörben
Három magyar klub volt érdekelt a hétfői sorsoláson.
Három magyar klub volt érdekelt a hétfői sorsoláson.

Az ETO FC Győr, a Paks és a Puskás Akadémia is érdekelt a következő körben.

A felcsútiak izraeli futballista szerződtetését jelentették be.

Szoboszlai Dominik ügynöksége képviseli a Németországba igazoló, szerb–magyar kettős állampolgárságú csatárt.

A Herthánál az elmúlt egy évben méltánytalanul mellőzték, ezért is döntött a távozás mellett.

A 22 éves játékos 2023. február 11-e óta nem lőtt gólt, most viszont rögtön duplázott.

Dárdai Pál fia, aki már bizonyított a Bundesliga és a magyar válogatott mezében is, most az NB I-be igazolhat.

A Puskás Akadémiától igazolt Jonathan Levi a svéd sajtóban nyilatkozott a döntéséről.

A mérkőzéseket júliusban rendezik.

A bajnokcsapat szélsőt szerződtetett.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A szervezők több helyszínen, számos programmal készülnek.

Sok lehet a gond a tiszás jelölt alapítványa körül.

Budai Gyula szerint nem véletlen, hogy Magyar Péter szakértőjének nem adják vissza a fegyverét.

Folytatódik a miniszterelnöki országjárás.

A megállapodást rendkívül egyenlőtlen versenyre kényszerítené a magyar gazdákat.

A Néppárt döntése kikövezte Európa útját a háborúba.

Döntés született arról, hogy az Európai Bizottság hárommilliárd eurót fordít a migrációval kapcsolatos kiadásokra.

A kínai kormány döntésének oka, hogy több halálos baleset is történt az országban, amik után nem nyíltak ki az ajtók.

Karácsony Gergely Stockholmban vett át LMBTQ-elismerést, miközben a főváros vezetése továbbra is törvénytelenül működik helyettes nélkül.

Közleményt adott ki a hatóság, folyamatosak az ellenőrzések.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.