A Hamász és az Iszlám Dzsihád magára vállalt egy tel-avivi öngyilkos terrortámadást
A nábluszi elkövető egy zsinagóga mellett hozta működésbe a hátizsákjába rejtett pokolgépet.
A nábluszi elkövető egy zsinagóga mellett hozta működésbe a hátizsákjába rejtett pokolgépet.

Az utcában teljes készültség volt, a szakemberek lekapcsolták az épületet a gáz- és villanyhálózatról, a lakókat kitelepítették.

Amikor a TEK-esek bevonultak az épületbe, az esztergomi férfi a házba bekészített benzint és gázpalackokat felrobbantotta.

A maffiavezér a kilencvenes években tartotta rettegésben Olaszországot.

Az eddigi értesülések alapján 28 halottról és mintegy 150 sebesültről tudni.

A támadásban legalább tizenhatan meghaltak, huszonheten megsebesültek. Az áldozatok többsége gyerek.

A vádlottak padjára kerülnek a merénylet kitervelői, köztük a Párizsban elítélt Salah Abdeslam.

A merényletben heten vesztették életüket, köztük gyerekek, és 41 ember sebesült meg.

A nyugati országok már napok óta figyelmeztetnek egy lehetséges terrormerényletre.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Sokatmondó az a kiemelt figyelem, amellyel az amerikai elnök kezelte a magyar miniszterelnököt.

Élelmiszer-adománnyal enyhít a nehéz helyzeten a magyar kormány.

Soproni Tamás polgármester nyitott a váltásra.

Már él a jól ismert 1353-as adományvonal.

A Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója szerint a tárgyalás új szintre emelte a magyar–amerikai kapcsolatokat, és bizonyítja, hogy Magyarország számít a világpolitikában.

„Nem elégségesek az Ukrajnának nyújtott segélyek.”

Örülnek a befektetők.

Mindössze perceket adott a sors arra, hogy a szülök és elsőszülött gyermekük együtt lehessenek.

Mostoha körülmények között játszották le a kanadai Premier League döntőjét.

A norvég labdarúgó-válogatott úgy készül az olaszok elleni vb-selejtezőre, hogy soha nem látott botrány rázta meg az ország futballsportját.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.