Nem elég a nekrofília és az egyéb perverzitások a Netflixnek: így hazudnak a nézőknek az Ed Gein-sorozatban
Az őrült gyilkos számos horrort ihletett meg, a magát true crime-nak hazudó szériát pedig az utóbbiak.
Az őrült gyilkos számos horrort ihletett meg, a magát true crime-nak hazudó szériát pedig az utóbbiak.

Máig nem tudni, hogy ki volt a rettegett és véreskezű gyilkos.

Jeffrey Dahmer elbújhat az új, valós eseményeken alapuló széria főszereplője mögött.

Dokumentumfilm mutatja be, milyen volt Candy Man árnyékában.

Szörnyű tetteik örökre beivódtak a magyar történelem szövetébe.

Elképesztően izgalmas történet.

A rendőrök nyomoznak.

Az egyik áldozat rokona mindent elkövet, hogy pontot tehessen az ügy végére.

Előre kitervelte és hidevérrel véghez is vitte a gyilkosságokat a 26 éves magyar férfi.

A rendőrség most közzétette a gyilkos üzeneteit, aki korábban még az Észbontók című műsorban is szerepelt.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Petschnig Mária Zita a 13. havi nyugdíj után az agrártámogatásokat is elvenné, és örülne, ha Brüsszel elvenné Magyarország szavazati jogát.

Feltűnik Radics Gigi is, aki az egyik utolsó próbán énekel.

Megkopott Magyar Péter varázsa, Orbán Viktor viszont akcióba lendült.

Weberről és Péterről röviden a győri háborúellenes gyűlés előtt – írta Menczer.

Menczer Tamás közösségi oldalán tett közzé videót, amelyben Trump egy brit televíziós csatornának adott interjúban a magyar miniszterelnököt dicsérte.

Madrid figyelmeztet: a mostani beáramlás csak előszele egy nagyobb migránshullámnak.

Szakértők szerint a talajt borító hamu víztaszító tulajdonsága miatt a föld még nehezebben képes elnyelni a vizet.

Még tíz kilométerre a stadiontól is hallatszott a buli.

A hét éve indított BigData projektben alakították ki.

Egy hektár szántó átlagára 2,4 millió forint volt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.