Menekült diákok költöztek az SZFE kollégiumába + fotók
Szarka Gábor a Magyar Nemzet kérdésére elmondta: az intézmény vezetése addig biztosítja a menekült diákok elhelyezését, ameddig a helyzetük jobbra nem fordul.
Szarka Gábor a Magyar Nemzet kérdésére elmondta: az intézmény vezetése addig biztosítja a menekült diákok elhelyezését, ameddig a helyzetük jobbra nem fordul.

A mostani technikai fejlesztésen túl egy további, bruttó 135 millió forintos beszerzés is folyamatban van.

Több mint 1600-an jelentkeztek az idei felvételi eljáráson a Színház- és Filmművészeti Egyetemre, 130 hallgatót vettek fel.

Az intézményvezető az előző vezetés súlyos mulasztásaira is felhívta a figyelmet az akkreditáció meghosszabbításával kapcsolatban.

A színművészeti új vezetése kész megvitatni a külföldi rektorokkal, hogy mi legyen a modellváltás ellen lázadó hallgatók további sorsa.

Vidnyánszky Attila közölte, hogy a diákok több mint nyolcvan százaléka aktiválta a státuszát az egyetemen.

Gyurcsány Ferenc bosszújának áldozatai lesznek azok, akik nem álltak bele a Színház- és Filmművészeti Egyetem átalakítása elleni hadjáratba.

Vidnyánszky Attila nyílt levelet írt Pikó Andrásnak, Józsefváros baloldali polgármesterének a megfélemlítő politikai támadás miatt.

Éljen a barbarizmus!

Józsefváros korábbi polgármestere szerint Pikó Andrásban egy szemernyi tisztesség sincs.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Ajándékot kaptak a gyerekek.

Orbán Viktor videóban rántotta le a leplet a titokról.

Miközben Amerika és Oroszország a békéről egyezkedik, az erőtlen Európa csupán beszél, és saját jövőjének alakításából is kimarad.

A Magyar Ökumenikus Segélyszervezet élményt varázsolt több tucat gyermeknek.

Az amerikaiak már nem kérnek a végtelen háborúból.

A rablótámadást a repülőtér egyik termináljának parkolóházában követte el négy férfi. Az eset fennakadást okozott a repülőtér forgalmában is.

A Kreml szerint az amerikai nemzetbiztonsági stratégia módosításai sokban megegyeznek Moszkva elképzeléseivel.

Gyertyagyújtás a Múzeumkertben.

A tavaly honosított játékos nemcsak a nemzeti együttesben, hanem Európa egyik legjobb csapatában is meghatározó szerepet tölt be.

Már a bajnokságban is egyre jobb formába lendül a Ferencváros, amely ezen a héten másodszor is nyert a Kisvárda ellen.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.