Így még biztosan nem hallotta Szerb Antal klasszikusát
Utas és holdvilág kicsit másképp.
Utas és holdvilág kicsit másképp.

Ma nyolcvan éve hajszolták a halálba Szerb Antalt.

A nyolcvan esztendeje elhunyt Johan Huizinga a családfáját a XVI. századig visszavezetni képes németalföldi família sarjaként született.

Nyolcvan éve hozták létre az első magyarországi gettót.

A Szerb Antal-kód avagy a Pendragon legenda című produkció felnőtteknek készült.

Január 8-án látható az év első bemutatója, az Utas és holdvilág Bodolai Balázs főszereplésével.

Már első, 1934-ben megjelent Prae című regényével szinte megújította – vagy legalábbis korábban talán soha nem látott mértékben gazdagította – a magyar regénynyelvezetet.

Munkácsy Mihály nemzetközileg is elismert festő volt, Szerb Antal nemzetközileg népszerű regények szerzője. Előbbi ma 121 éve halt meg, utóbbi 120 éve született.

Psalmus Hungaricus, Ábel, Uz Bence. Ismerősen csengenek? Magyar erőtér címmel írt könyvet az erdélyi Helikonról Sas Péter művelődéstörténész.

Szerb Antal 1945. január 27-én halt meg tragikus körülmények között, holttestét 1946 októberében exhumálták, majd Budapesten helyezték el földi maradványait a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Magyar Péter ennek nem fog tapsolni.

A kontinensen már a népesség biztonsága forog kockán – figyelmeztetett a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója.

Magyar Péter pártja feladná az ország szuverenitását.

A miniszterelnök tájékoztatott: aki felkészült lesz, az tud leginkább teret foglalni majd.

Két éve után újra felragyogott a remény csillaga Betlehemben.

A technológiai milliárdos szerint vissza kell adni a szuverenitást az egyes államoknak.

Több sérült állapota válságos.

A magyar középpályás a mostani Premier League-idényben másodszor volt eredményes.

A magyar középpályás majdnem győztes találatot szerzett a fordulatos, Leeds elleni bajnokin.

A vb-döntő hősét hatgólos hátrányban küldték pályára.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.