Fotó: Wikipédia
Szerb Antal helyes és pontos megállapítása ellenére Szentkuthy regényei, főleg a hetvenes-nyolcvanas években, kultuszművekké váltak értelmiségi körökben, s nemcsak az irodalmi elismerések érkeztek meg (1977-ben József Attila-díjat, 1988-ban Kossuth-díjat kapott), de az irodalomtudomány és a közérdeklődés is a szerző felé fordult. Monumentális életinterjú készült vele, amelyet a Frivolitások és hitvallások című könyvben adtak ki, halála után pedig – igaz, keskenyebb kötetben – megjelent Réz Pállal folytatott „videóbeszélgetése” Harmonikus tépett lélek címmel.
Szentkuthy Miklós munkáinak talán legjellemzőbb vonása az – olykor szertelennek ható – asszociativitás és a filmszerűség. Hiszen ne felejtsük el: kulturális szocializációjában a könyv, az olvasmányok, a képzőművészet és színház mellett – saját bevallása szerint – meghatározó volt számára a mozi és a filmélmény. Alkotói módszeréről így vallott: „Például ha egy verset olvasok, akkor minden szót rögtön látok, és amint mondtam, rögtön egy halom asszociációt is fölkelt bennem. Ezt a hiperszuper mozaikot nagyon nehéz mégis egységes szép kompozícióba foglalni.”
Túlzás nélkül állítható: igenis sikerült Szentkuthynak a „szép kompozíció” megteremtése. Világa olyannyira magával ragadó, hogy aki csak beleolvas egy művébe, nem nagyon tud tőle szabadulni, s már néhány oldal elolvasása után az ember könnyen Szentkuthy-rajongóvá válhat. Még akkor is, ha szövegeinek jelentését, üzenetét, végső értelmét rekonstruálni (akár az irodalomtudomány felől, akár átlagolvasóként közelítve) talán lehetetlen.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!