„Velem volt Szerb Tóni is, de sajnos csak volt…”

Ma nyolcvan éve hajszolták a halálba Szerb Antalt.

Forrás: Facebook

Megismerkedtem később szépirodalmi műveivel is. Bár Szerb Antal mindig szépírónak tartotta magát, s úgy vélte, hogy néhány szépirodalmi igényű művének a tárgya tudományos. Szaktanulmányait és mesterien megkomponált irodalom- és művelődéstörténeti esszéit a szépirodalom esztétikai igényeivel, ugyanakkor meggyőző tudományos – főleg szellemtörténeti – fölkészültséggel készítette. A Pendragon legenda művelődéstörténeti rétegzettsége és bohókás, groteszk világa éppoly szellemes és tanulságos, mint az emberi kapcsolatok különleges árnyalatait bemutató Utas és holdvilág. A politikai (általános, abszolút értelemben vett közéleti és nem aktuálpolitikai), valamint társadalmi karikatúrának is fölfogható VII. Olivér című szatírájában olyan kérdéseket boncolgat, mint az ember egyénisége és kényszerű szerepe közötti ellentmondás. Csodálatos esszéregénye, A királyné nyaklánca pedig lenyűgöző freskó és eszmetörténeti panoráma a XVIII. század második felének francia királyi udvarának univerzumáról, az ancien régime édességéről – és keserűségéről. (Erről a korszakról mondta a francia diplomáciát évtizedekig irányító, kaméleontermészetű Talleyrand herceg:

nem ismerheti az élet édességét, aki nem élt az ancien régime idején.

Ezt az édes érát – persze minden árnyoldalával és kisszerűségével együtt – mutatja be Szerb Antal esszéregénye olvasmányos stílusban, letehetetlen könnyedséggel.) 

Szerb Antal szépprózai szövegei, műfordításai, kritikái, tudományos munkái a két világháború közötti korszak mérvadó folyóirataiban és vezető napilapjaiban – köztük itt, a Magyar Nemzetben – jelentek meg, a rádióban pedig irodalomtörténeti előadásait sugározták. Az irodalmi közélet és a kulturális társasági világ ismert és elismert szereplője volt akkoriban, akit egykoron a budapesti piaristák gimnáziumában Sík Sándor költő, műfordító, irodalomtörténész – egyáltalán nem utolsósorban pedig Radnóti Miklós kedves egyetemi tanára és atyai jóbarátja – tanított irodalomra, s aki szegedi professzorként is támogatta tudományos törekvéseit. Ennek eredményeként lett Szerb Antal az 1930-as évek második felében a Tisza-parti város egyetemének habilitált magántanára (újkori világirodalmi témákból, amelyeket aztán néhány féléven keresztül tanított is a szegedi bölcsészkaron pár őt ismerő és tisztelő hallgatójának).

Szerb 1938-tól kezdődően fokozatosan – a korlátozó körülmények miatt – kezdett kiszorulni a „hivatalos” irodalmi életből. A zsidótörvények következtében a publikációs lehetőségei csökkentek, rádió-előadásai elmaradtak. Megbélyegzés, műveinek indexre tétele, s a munkaszolgálat tragikuma és megaláztatása lett az osztályrésze a magyar irodalmi hagyomány egyik legjobb ismerőjének és legnagyobb összegzőjének. 

Munkaszolgálatosok 1943-ban. Forrás: Fortepan 

A származása miatt a zsidóüldözésnek Szerb Antalhoz hasonlóan áldozatul esett Sárközi György író, költő és Halász Gábor irodalomtörténész, kritikus a következő, tragikus őszintéséggel fogalmazott levelet írta a balfi lágerből Weöres Sándornak: „Kedves Sándor, most az egyszer nem irodalmi kérdésben fordulok hozzád, hanem nagyon súlyos egyéni kéréssel. Sáncmunkára vagyok beosztva Balfon (Sopron mellett), otthontól és minden utánpótlástól elzárva. Velem volt Szerb Tóni is, de sajnos csak volt; tegnapelőtt temettük el. Itt van Sárközi Gyuri is, aki majd csatlakozik kérésemhez: küldj valami pénzösszeget kölcsönképpen, amit alkalomadtán majd visszafizetünk. A legjobb lenne persze a természetbeni segítség, élelmiszer, csak félek, hogy a csomag elvész, pénzt állítólag inkább közvetítenek. Ne haragudj, hogy ilyen kéréssel zaklatlak, de igazán a legvégsőkről van szó. Előre is hálás köszönettel ölel Halász Gábor. Sanyikám, de profundis … Segíts rajtunk, ha lehet és ha tudsz. Ölel Sárközi Gyurka.” 

Borítókép: Szerb Antal. (Forrás: Facebook)