Rekorderős tavaszkezdet az idegenforgalomban
Erős volt a tavaszi szünet a turizmusban.
Erős volt a tavaszi szünet a turizmusban.
Április 17-től április 25-ig pihenhetnek a diákok.
Keresztény szellemiségben, változatos tematikával és maximális biztonságot nyújtva kapcsolódhatnak ki a legifjabbak.
Az árak átlagosan 15 százalékkal emelkedtek, de már csak nagyon kevés hely van a legtöbb táborban.
Kellő ismeretekkel rendelkezve a szülök akár meg is menthetik gyermekük életét.
Az akció a közoktatási és felsőoktatási diákbérletre egyaránt érvényes, így minden fiatal állatbarát kedvező feltételek mellett kapcsolódhat ki a fővárosi állatkertben.
Megugrott a munkalehetőségek iránti kereslet júniusban a diákok körében – írta a Világgazdaság pénteki számában.
Az Emberi Erőforrások Minisztériumának közlése szerint a szülőknek a települési önkormányzat jegyzőjénél kell jelezniük, ha szeretnék, hogy gyermekük napi egyszer meleg ételt kapjon a téli szünet alatt is.
Dinamikusan bővül az online szállásfoglalás piaca hazánkban, az interneten elérhető nemzetközi kínálatban a magyar utazók tudatosabbak lettek.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A kerület azóta van mélyrepülésben, hogy baloldali városvezetés irányítja.
Dánia szankciókat fontolgat Izrael ellen.
Miközben Zelenszkij a magyarokat fenyegeti, a főpolgármester ukrán színekbe öltöztette Budapestet.
A saját otthon megteremtése sokak számára egy új életszakasz kezdetét jelenti, amely pénzügyi és személyes szempontból is komoly mérföldkő.
Az MTK továbbra is mély gödörben ül. Két hazai meccsén összesen tíz gólt kapott.
A jemeni húszi lázadók nagy valószínűséggel először vetettek be kazettás töltetű rakétát Izrael ellen – közölte vasárnap az izraeli légierő egy két nappal korábbi támadásra utalva.
A Tisza Párt ifjúsági tagozatává silányult Momentum egykori elnöke Ukrajnát már nagyon az EU-ban látná.
Mi lesz, ha akad majd egy szülő, aki nem viseli el tovább ezeket, és megkeresi az elkövetőket egy jó hatlövetűvel?
Az MTK továbbra is mély gödörben ül. Két hazai meccsén összesen tíz gólt kapott.
A jemeni húszi lázadók nagy valószínűséggel először vetettek be kazettás töltetű rakétát Izrael ellen – közölte vasárnap az izraeli légierő egy két nappal korábbi támadásra utalva.
A Tisza Párt ifjúsági tagozatává silányult Momentum egykori elnöke Ukrajnát már nagyon az EU-ban látná.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.