Tellér Gyula tiszta szíve
Balog Zoltán református püspök igehirdetése Tellér Gyula temetésén az Óbudai temetőben 2023. június 24-én.
Balog Zoltán református püspök igehirdetése Tellér Gyula temetésén az Óbudai temetőben 2023. június 24-én.

– Nehéz szívvel állok itt, mint a hajós, aki hirtelen ráeszmél, kihunyt a csillag, amelyhez útját évtizedeken át igazította – emlékezett tanácsadójára a miniszterelnök.

Széchenyi-díjas szociológust a Miniszterelnöki Kabinetiroda és az Országos Szövetkezeti Tanács saját halottjának tekinti.

Képviselői mandátumigazolással kezdi ülését a parlament.

Kevésbé érdekes könyvoszlopnál volt egy dartstábla a kötetek előtt. Nem emlékszem már biztosan, mi volt a céltábla mögött, de talán Lukács György művei.

A kockadobó elment, de szelleme és gazdag hagyatéka itt maradt nekünk.

Orbán Viktor a közösségimédia-oldalán keresztül emlékezett meg barátjáról.

A rendszerváltó politikus Orbán Viktor miniszterelnök tanácsadójaként is dolgozott.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Sokaknak okoz fejtörést a megfelelő fa kiválasztása.

A kormánypártok kommunikációs igazgatójának abszurd párbeszéde a Népszava újságírójával.

A baloldal mindig ugyanazt akarja.

Nem kell feltétlenül eltűrni a bűzt.

Az elmúlt időszakban Oroszország fokozta a támadásait.

Kremencsuk városában nem sokkal éjfél után robbanásokat jelentettek.

Sylvester Stallone, Gloria Gaynor és a Kiss rockegyüttes is átvehette a Kennedy Center éves kitüntetését Donald Trumptól.

A DVTK immár három meccs óta veretlen, míg a Szpari sorozatban második vereségét szenvedte el.

A miniszterelnök csütörtökön jelentette be hivalatosan a jövő évi minimálbér-megállapodást.

Nem maradt reakció nélkül a Vörösök klasszisának szombati kifakadása.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.