„A kommunizmus olyan, mint Csernobil”
Josip Broz Tito a nemzetközi kommunista mozgalom kipróbált harcosa volt.
Josip Broz Tito a nemzetközi kommunista mozgalom kipróbált harcosa volt.

Tizenhárom esetben utasították el a szocialisták az útlevélkérelmét.

Az ukrán nemzetiségű Viktor Silov altábornagy legemlékezetesebb „haditettét” akkor követte el, amikor 1991. június 19-én utolsó szovjet katonaként elhagyta Magyarország területét.

Az emlékezés kötelesség, amellyel az áldozatoknak, önmagunknak és az utánunk jövőknek tartozunk − mondta Gulyás Gergely a Terror Háza Múzeumban tartott rendezvényen.

Schmidt Mária szerint az ’56-os megtorlás erőt adott nekünk, és a mai napig büszkeséggel tölti el minden magyar ember szívét.

A Terror Háza Múzeum főigazgatója hangsúlyozta, hogy mindig is elsődleges orosz érdek volt Ukrajna NATO-semlegessége.

Március 21-én, azaz a vörösterror 1919-es bevezetésének évfordulóján Stefka István és Csurka Dóra A halál népbiztosa című látványos kreatív dokumentumfilmjét tűzte műsorra.

Az 1956-os forradalom és szabadságharc résztvevői között a magyar társadalom széles rétegei képviseltették magukat.

Eddig nem jelent meg olyan képregény, amely ilyen részletességgel mutatta volna be az életét és a sportkarrierjét.

Márpedig, aki a kultúrában többségre tud szert tenni, az hamarosan a választásokon is.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Az útfejlesztés várhatóan nagyobb volumenű beruházást is hoz az M4-es környékére.

A műszaki mentést a jászberényi hivatásos tűzoltók végzik.

A kormányfő több vezetővel is tárgyalt az első negyedévben.

A cél egy olyan, mindenki számára elfogadható javaslatcsomag kidolgozása, amelyet a választások után vezetnének be.

Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök az Egyesült Államokban tett látogatását követően határozhat a jövő évi választások időpontjáról.

Az izraeli hadsereg szerint a libanoni célpontokon Izrael elleni támadások előkészítése zajlott.

A kanadai kormányfő azt mondta, ez a támogatás segít majd Ukrajnának abban, hogy pénzügyi támogatást tudjon szerezni a Nemzetközi Valutaalaptól.

Donald Trump amerikai elnök nem várt tovább a megtorlással.

A Liverpool német játékosa megszerezte idénybeli első gólját, a kritizált magyar balhátvéd félmeztelenül ünnepelt.

Az ország a Tajvannak szánt fegyvereladások miatt döntött a szankciók mellett.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.