Trump Macronnak: Majd hívlak! + videó
Emmanuel Macron közösségi oldalán osztotta meg a videót, amelyen hosszasan búcsúzkodik Trumptól, amit az amerikai elnök végül egy hétköznapi mondattal zárt le.
Emmanuel Macron közösségi oldalán osztotta meg a videót, amelyen hosszasan búcsúzkodik Trumptól, amit az amerikai elnök végül egy hétköznapi mondattal zárt le.
A tanácskozás során Emmanuel Macron francia elnök beszámolóját is meghallgatják.
Az amerikai fegyverek nélkül kritikus helyzetbe kerülhet az ország.
Nehezen tér magához a román vezetés azután, hogy az eddigi fő „stratégiai partner” Egyesült Államok részéről éles bírálatok hangoztak el a tavaly érvénytelenített elnökválasztással kapcsolatban.
Nincs napirenden a béketárgyalások közepette sem Ukrajna NATO-csatlakozása.
Február 13-ig további 243 moratóriumi mentességet hagytak jóvá.
A Putyin ellen fellépő nyugati országok belső problémákkal küzdenek.
A kanadai miniszterelnök kezdeményezte a megbeszélést.
A Fehér Házban szóba kerültek a békefolyamat részletei is.
Zelenszkij hangsúlyozta, hogy az Ukrajnának nyújtott pénz nem kölcsön, hanem támogatás volt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az EP-képviselő szerint az őszi politikai szezon első plenáris ülése feszült, politizált hangulatban zajlott.
A tanévkezdéssel megnő a fertőzések kockázata az iskolai és óvodai közösségekben is.
Megtörte a csendet a Paris SG-ből a Manchester City-hez igazolt olasz kapus.
A magyar miniszterelnök közösségi oldalán reagált a finn elnök szavaira.
A kormánypártisággal korántsem vádolható Nagy Attila Tibor elemző szerint a Tisza Párt politikusai nem viselkednek helyénvalóan a kormánypárti újságírókkal.
Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy a térségnek közös kihívásokkal kell szembenéznie, és ezek között az egyik legsúlyosabb az illegális bevándorlás.
Újabb csalási módszer jelent meg Szegváron.
A kormánypártisággal korántsem vádolható Nagy Attila Tibor elemző szerint a Tisza Párt politikusai nem viselkednek helyénvalóan a kormánypárti újságírókkal.
Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy a térségnek közös kihívásokkal kell szembenéznie, és ezek között az egyik legsúlyosabb az illegális bevándorlás.
Újabb csalási módszer jelent meg Szegváron.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.