Ezért beszél Orbán Viktor az utódlásról
Gulyás Gergely mindent tisztázott.
Gulyás Gergely mindent tisztázott.
„Múlt nélkül nincs jövő, s mennél gazdagabb a múltad, annál több fonálon kapaszkodhatsz a jövőbe” – e gondolatokat Babits Mihály fogalmazta meg a XX. század első felében.
Az Utódlás című sorozat kapta a legtöbb, összesen huszonöt jelölést az amerikai televíziós akadémia díjára.
Robert Abela ügyvéd, parlamenti képviselő személyében az országban kormányzó Munkáspárt megválasztotta új elnökét, aki egyúttal az ország új miniszterelnöke is lesz.
Egy jelölt, Dominic Raab volt brexitügyi miniszter esett ki a kormányzó brit Konzervatív Párt vezetőválasztási szavazássorozatának kedden tartott második fordulójában.
A londoni fogadóirodák Boris Johnson volt külügyminisztert, a keményvonalas tory brexit-tábor frontemberét tartják a legesélyesebb utódjelöltnek.
Az EP- választásokat követő informális EU-csúcson a három legnagyobb európai pártcsalád koordinátorokat nevezett ki az uniós tisztújításról szóló egyeztetések lebonyolítására.
A kormány segítséget kíván nyújtani azoknak a nyugdíjkorhatárhoz közeledő vállalkozóknak, akik nem tudják cégeiket családi körben tartani – nyilatkozta az innovációs és technológiai miniszter.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Látónak nem csak a történetei hamisak, de még a neve is.
Ennyire pofátlan nem lehet egy társaság, üzente a Fidesz frakcióvezetője.
A következő hét azonban már szárazabban indul.
Négy jármű ütközött Törökbálintnál
Lehetnek nyitott kérdések a kormányalakítás kapcsán.
Fölényesen győzött az ANO a cseh választásokon.
Oroszország drónokkal és rakétákkal támadta Ukrajnát.
A magyar kapus szerződése jövő nyáron lejár, és most elmondta, biztos benne, mi fog történni vele.
A brunchozók fokozódó népszerűsége összefüggésben áll bizonyos mértékig a speciality kávézók elterjedésével.
Hat meccs alatt már másodszor nem tudott nyerni Michael Apelgren csapata.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.