A brunch avagy a villásreggeli műfajára építő vendéglátóegységek az utóbbi évtizedben váltak népszerűvé a Kárpát-medencében. Köszönhető ez főképpen a nyugati trendek érvényesülésének s ettől nem függetlenül vendéglátós szakemberek hazatérésének, akik valamilyen hiánypótló helyet igyekeztek nyitni szülővárosukban. (Ideáltipikus példa erre a székelyudvarhelyi Boti’s Kitchen)
A brunchozók fokozódó népszerűsége összefüggésben áll ugyanakkor bizonyos mértékig a speciality kávézók elterjedésével, hiszen a kávé mellé sokan szeretnek enni is valamit, a kávézók nagy része, ha kínál is egyáltalán harapnivalót, akkor az néhány kekszféleségre, esetleg croinssant-ra és péksüteményre szorítkozik.
Nem ritka, hogy brunchozók úgy indultak, hogy a kávé volt a fő profil, lásd például a Kolozsvárról egy évtizede hódító körútra indult Meron esetét, mely elképesztő módon fejlődik, immár a magyar fővárost is bevette, sőt, az első, Podmaniczky téri egység után megnyitotta a másodikat is.
Erdélyben pedig nemcsak Kolozsváron működtet több helyet, illetve Nagyváradon, ahol már a Covid előtt volt alkalmam kitűnő reggelit fogyasztani, de ott vannak már Szatmárnémetiben, Zilahon, Gyulafehérváron, Nagyszebenben, Nagyszebenben, Brassóban és Besztercében is.
(Egyébként Bukarest sem hiányzik a térképükről, de az, mint a Kárpát-medencén kívül fekvő város, nem tartozik e rovat tárgykörébe.) De említhető a speciality kávé és a brunch műfaj összeházasításának címszava alatt Nagyvárad több kiemelkedő egysége is, mint például a két Ristretto vagy a The Dripper. (Saját élménybeszámoló a Ristrettokról itt https://karpatiaettermek.hu/hely/ristretto-kavezo/ és itt https://karpatiaettermek.hu/hely/ristretto-2-kavezo/ olvasható, a The Dripper-ről pedig itt.)
Tény ugyanakkor, hogy a villásreggelizők jelentős része nem kínál speciality kávét, hanem inkább a frissen préselt levekre, smoothiekra, limonádékra helyezi a hangsúlyt.
Temesváron is kettéválik a két profil.
Speciality kávézókkal igencsak jól el van látva a település, ellentétben a szomszédos nagyvárosokkal, Szegeddel és az e műfajban az utóbbi évben jelentősen fejlődött, de még mindig a Bánság fővárosa mögött álló Araddal. Említhető példaként a műfaj első temesvári képviselője, a Jenő herceg utcai Mokum, a szintén régi motoros Ovride, a Béga parti Narativ, a Magyar Házhoz közel eső Statia de Cafea, a Lenau utcai Kuno és Brewno, a sör és bor műfajában utazó, a járvány után a Mária Terézia bástyában újranyitó Reciproc helyét átvevő Erzsébet utcai Cofferize, a diáknegyedben idén nyitott, csodás belterű Brew coffee &stories, vagy a szintén idén indult Városháza utcai Déja brew.