Nincs Székelyföldnek olyan szeglete, mely ne lenne kedves egy nemzetben gondolkodó magyar ember szívének, de ha csak egyetlen települést lehetne választani a székely Tündérországból, akkor nem lennék egyedül azzal, hogy az az egy Székelyudvarhely lenne.
A Székelyföld krónikása, Orbán Balázs a város szülötteként Udvarhelyről ír a legékesebben:
A székelyföld középpontjához, legérdekesebb, legclassicusabb helyéhez értünk, az anyaszéknek anyavárosához háromszorosan anya nékem, mint kedves szülőföldem. És ki ne érezte volna azon kedves, azon szivmelegítő érzetet, mely minden romlatlan lelket (főként magyart) meglep, midőn a helyet megközelíti, hol először pillantá meg a világosságot, s lenne bár e hely rút és kietlen, az mégis mindig a föld legkedveltebb pontja leend; kiindulási pontja gyakran egy szenvedés-, küzdelemteljes életnek; de azért mindig vonzó, mindig kedves, mert a kezdődő élet ártatlan örömei, a boldog gyerekkornak édes visszaemlékezései által van az kiszépítve, felékítve. (…)
Kedves és kegyelt nekem e pont, a székelyföldnek, szép hazámnak anyavárosa, mert itt végeztem tanulmányaimat, lelkem kiképződésének, a szellem ébredésének itt van kiindulási pontja, itt szívtam lelkembe azon lángérzelmet, melyet emberi nyelven honszeretetnek, a lélek legdicsőbb irányeszméjének neveznek, itt tanultam meg honom multját, itt ismerkedtem meg annak magához ragadó nagyszerü történelmével, itt fogamzott meg az eszmélettel egyidejüleg a hon- és szabadságszeretetnek éltem irányát meghatározó dicső érzete.
Mint már említettem e rovatban, számomra egyfajta imprinting-élmény volt Székelyföld vonatkozásában Udvarhely, itt volt alkalmam nemcsak egy-két órát vagy napot, hanem hosszabb időt, bő két hetet eltölteni 1988-ban jóbarátainknál, elképesztő volt a különbség szülővárosomhoz, Temesvárhoz képest.
Önmagában, ha egy olyan városban éljük életünket, amit magyarok és németek építettek fel, de ahol magyar szót az utcán alig lehet hallani, majd megérkezünk a legbrutálisabb kommunista elnyomás idején egy idilli kisvárosba, ahol mindenki magyarul beszél, nem egyszerűen a hazaérkezés élményét kapjuk, hanem az igazi otthon keserédes illúzióját.
Különösen, ha mint megfigyelt, rendszerellenesként nyilvántartott polgár útlevél híján az anyaországba nem volt alkalmunk addig ellátogatni. Emellett tisztábbak voltak az utcák, türelmesebbek és kedvesebbek az emberek, s akkor nem említettem még a várost körbeölelő táj szépségeit. Udvarhely könnyen rabul ejt és fogva is tart. Azóta visszajárok ide, évente néha többször is.
