– Örülök, hogy így döntöttek, de tudom, hogy nagyon szoros volt a verseny – kezdte Gulácsi Péter a Bild kérdésére a Lipcse kapushelyzetéről. – Tudtam, hogy jó szezont zártam, de a felkészülés mindig tiszta lappal kezdődik. Nagyon együttéreztem Maartennel (Vandevoordt – a szerk.), mert kedvelem őt. Emberként és kapusként is. Persze a döntés után néhány napig békén hagytam, de ez a helyzet fordítva is megtörténhetett volna, és akkor én is ugyanígy elfogadtam volna, ahogy ő tette.

Mivel Lipcsében nyíltan beszélnek a klub fiatalítási törekvéséről, Gulácsi pedig 35 éves és 2026 nyarán lejár a szerződése, logikusnak tűnhet, hogy hamarosan véget érhet pályafutása jelenlegi szakasza. Gulácsi el is ismerte, voltak megkeresései a nyáron, de ő maradni akart.
– Volt érdeklődés külföldről, de az ügynökömmel, Hasan Cetinkayával őszinte beszélgetéseket folytattunk Marcel Schäfer sportigazgatóval – árulta el Gulácsi, aki szombaton Dortmundban (1-1) védte a Lipcse kapuját. – Tudtam, hogy erre a szezonra biztos helyem van a keretben, ezért természetes volt számomra, hogy maradni akarok, és harcolni az első számú posztért. Ez a klub és ez a város sokat jelent nekem, nem akartam mindezt könnyen elengedni.
Gulácsi Péter: Irány az Egyesült Államok vagy Szaúd-Arábia?
Ugyanakkor valamelyest sérült Gulácsi csapaton belüli pozíciója, hiszen korábban csapatkapitány is volt, de most már a játékosbizottságban sem tag – vetette fel a Bild.
– Továbbra is fontos szerepem van az öltözőben – reagált Gulácsi. – Próbálom segíteni a fiatalokat, beilleszteni az újakat. Most másfajta vezetői struktúra van, és ez jót tesz a csapatnak.
Hozzátette:
Még sosem voltam olyan helyzetben a karrieremben, hogy a szerződésem utolsó évébe lépjek. 35 évesen ez már természetes. Nagyon hálás vagyok a város és a klub megbecsüléséért, és tudom, hogy ez nem tarthat örökké. Egyszer eljön a búcsú ideje. De fizikailag remekül érzem magam, és biztos vagyok benne, hogy a karrierem nyáron is folytatódik.
Gulácsi már korábban is jelezte, hogy maradni szeretne, hosszabbítana a Lipcsével. Most elárulta, hogy konkrét tárgyalások még nem történtek ez ügyben, ennek ellenére biztosan nem vonul vissza. Felvetették neki, hogy ha mégsem marad Lipcsében, visszatérne-e Angliába, netán keresne inkább új kalandot mondjuk az Egyesült Államokban vagy Szaúd-Arábiában.