Az ANO volt a cseh választások legnagyobb esélyese, azonban még így is meglepő mértékű győzelmet arattak – nyilatkozta lapunk számára Vass Ágnes, a Magyar Külügyi Intézet kutatási igazgatója. A szakértőt lapunk nemcsak az eredményekről, de a parlament várható összetételéről és Andrej Babis lehetséges koalíciós lehetőségeiről is kérdezte.

Az eredmények egyelőre meglepőek, pozitív értelemben, hiszen az ANO még a várakozásokhoz képest is nagyon szépen teljesített, jelenlegi állás szerint 30 százalék felett van még mindig az arány
– fogalmazott Vass Ágnes.
A szakértő szerint azonban mindenképp meglepő volt a Stacilo baloldali kreáció kiesése. Már a 2021-es választásoknak is ez volt az egyik tanulsága, hogy a baloldal kvázi megszűnt létezni, és hiába próbálták úgymond revitalizálni az elmúlt években, úgy látszik, hogy ez nem volt nyerő a cseh választók körében. Ami még egy érdekes jelenség Vass Ágnes szerint, az az SPD-nek a teljesítménye, hiszen ők alul teljesítettek a mérésekhez képest, viszont az Autóspárt ezzel szemben stabil eredménnyel jutott be a parlamentbe.
Ahogy láthatjuk, nincs igazán baloldali kezdeményezés jelenleg a cseh parlamentben, és ha minden teljesül, akkor Andrej Babis az önálló kormányzást preferálja jelenleg, viszont az kérdés, hogy ezt mennyire sikerül neki megvalósítania, mert mindenképpen szüksége van vagy az Autóspárt és vagy az SPD támogatására
– fogalmazott a szakértő.