Izgalmas és gyümölcsös IPA sör született MI segítségével

Mesterséges intelligencia segítségével alkották meg az új, Deeper névre hallgató IPA-t.

Forrás: MW2020. 10. 02. 13:14
null
Forrás: pexels
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nagyon izgalmas és nagyon gyümölcsös – így írta le az új IPA főzetet Adrian Minnig, annak a kisüzemi sörfőzdének, az MNBrew-nak a szakértője, amely a Luzerni Alkalmazott Tudományi és Művészeti Egyetem (HSLU) kutatóival, valamint a Jaywalker Digital szoftvercéggel együttműködve készítette el az első mesterségesintelligencia-alapú sört Svájcban.

A Deeper névre keresztelt IPA emberi kéz alkotta sör, de receptjét a HSLU szakemberei által kifejlesztett mesterséges intelligencia, a Brauer AI alkotta meg.

A folyamat első lépéseként egy ember vagy a mesterséges intelligencia kiválaszt egy sörfajtát, például indian pale ale-t (IPA) vagy búzasört.

Fotó: pexels

A digitális segítő ezután átfésüli a 157 ezer nemzetközi sörreceptet tartalmazó adatbázist, minták után kutatva a receptekben, majd javaslatokat tesz új sörreceptekre, egyebek között a maláta arányának és a komló főzési idejének megadásával.

A kutatóknak nem áll szándékukban az algoritmusukkal kiszorítani az embereket

a sörfőzésből. Éppen ellenkezőleg, a projektből azt a tanulságot vonták le, hogy a legjobb eredmény ember és gép együttműködésével érhető el.

Megújult a kőbányai Dreher Sörmúzeum

Ismét megnyitja kapuit Kőbányán a megújult Dreher Sörmúzeum, amely az ország egyik legjelentősebb söripari szakgyűjteményével várja a látogatókat.

Milyen alapanyagokból készül a sör? Milyen sörivási szokások léteznek? Hogyan készült a sör régen, és hogyan készül most? Hogyan lett idősebb Dreher Antalból a világszerte ismert „sörkirály”? – többek között ezekre a kérdésekre is választ kaphat a látogató a turisztikai világnap alkalmából újranyitó Dreher Sörmúzeumban, közölte az MTI-vel az intézményt fenntartó Dreher Sörgyárak Zrt.

Mint a közlemény felidézi, a Kőbányai Sörgyár 1979-ben, fennállásának 125. évfordulóján alapította a Söripari Emléktárat, amelyet most, negyvenéves jubileuma alkalmából újítottak fel.

Az országban egyedülálló szakgyűjtemény digitális és interaktív tartalmakkal, valamint sörkóstolóval várja az érdeklődőket.

A múzeum műtárgyai a söripar és a Dreher Sörgyárak egyedi történeti emlékei: műszaki és gyártási eszközök, makettek, zászlók, plakátok, fényképek, mozgófilmek, valamint képzőművészeti alkotások.

A megújult kiállításon megtekinthető többek között az ország legelső dobozos söre, illetve több száz éves relikviák is, így a pesti egykori serfőző céh emlékei, a gyárról készült korabeli látványos makettasztal vagy az egykori malátagyár míves tűzharangja. A látogatók először egy rövidfilmet nézhetnek meg a Dreher sörgyár történetéről, azután egy harmincperces múzeumi tárlatvezetésen vehetnek részt, majd a program sörkóstolóval zárul a nagykorú résztvevők számára.

„A sörfőzés egy nagy múltra visszatekintő mesterség, amely rendkívül izgalmas tárgyi emlékekkel és történetekkel szolgál az utókornak. (…) A látogatóközpont tervezésekor alaposan átgondoltuk, hogyan tudnánk legjobban átadni mindezt a sörök szerelmeseinek, természetesen úgy, hogy közben a járványügyi előírásoknak is megfeleljünk” – idézi a közlemény Török Róbertet, a Dreher Múzeum főmuzeológusát.

A sörmúzeum a járványügyi helyzetre való tekintettel maximum 15 fős csoportokban látogatható, a helyszínen maszk viselése és a másfél méteres távolság betartása kötelező. Oktatási csoportoknak a látogatás ingyenes.

A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött, amelyre a https://www.dreherzrt.hu/sorutazas/sormuzeum/ linken van lehetőség.

 

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.