Kezdődik a Mesterségek ünnepe
Az idei év kiemelt témája a magyar népművészetben megjelenő török hatások.
Virtuális valóság eleveníti meg 1927 Budapestjét.
A szentek nem azt kérik tőlünk, hogy ünnepeljük, hanem hogy kövessük őket.
Most tényleg mindenki megtalálhatja a neki tetszőt az augusztus 20-i programok közül az egész országban.
Sorsunk és feladatunk, hogy megőrizzük és gyarapítsuk azt a mérhetetlen mennyiségű szellemi és kulturális értéket, amelyet ezer év alatt gyűjtött és gazdagított az előttünk járó nemzedékek sora.
A tudományos és a kulturális élet kiválóságait díjazták.
Mi arra a kultúrára vagyunk büszkék, amelyet ezer éven keresztül megalkottunk, felépítettünk és védelmeztük.
A műalkotás augusztus 20-án a körmeneten is látható lesz.
Tisztavatást is tartanak a Kossuth téren.
Felrobban majd az égbolt a fővárosban.
Nyitrai Zsolt és Kovács Zoltán ismertette a részleteket.
Sűrűbben járó, nagyobb kapacitású vonatok biztosítják a kényelmes utazást.
Az ünnepségen fontos lesz, hogy minden mozzanatot tökéletes összhangban hajtsanak végre.
Az augusztus 20-i államalapítás ünnepe miatt jelentősen átalakul a budapesti közlekedés néhány napra.
Ezúttal a Szabadság téren lesz látható az alkotás.
A honvédség Gripen vadászrepülői mellett a helikopterek és szállítógépek is repülnek majd a parádén.
Idén négynaposra tervezik a Szent István-napok rendezvénysorozatát, aminek fénypontja a Duna mentén öt kilométer hosszan látható tűzijáték lesz.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.