Viharos időre figyelmeztetnek, narancssárga riasztást is kiadtak + videó
Egyes tájakon felhőszakadás, jégeső és erős szél is előfordulhat.
Amerikában is felkeltette az érdeklődést a budapesti produkció.
A sétányon egy egész napot el lehet itt tölteni úgy, hogy észre sem veszi az ember az idő múlását.
A kormány és az operatív törzs számára most is az a legfontosabb, hogy mindenki biztonságosan ünnepelhesse Magyarország születésnapját.
Kiadta előrejelzését a meteorológiai szolgálat.
Bemutatták a Magyarország – Az útikönyv című kiadványt.
Hétfőn is rengeteg program várja az érdeklődőket.
Több felekezet is együtt ünnepli az államalapítást.
Az augusztus 20-i ünnepségek miatt időszakos lezárásokra, jelentős forgalomkorlátozásokra kell számítani a fővárosban.
Egyre több esőre számíthatunk.
Mit ünnepeljünk augusztus huszadikán azokkal, akiknek hazájuk nincs, csak lakcímük?
Birodalmak törtek ránk keletről és nyugatról, aztán a történelem süllyesztőiben rendre eltűntek, míg az általuk meggyötört Magyarország a Szent István-i alapokon mindig újjászületett.
A miniszter kiemelte: Magyarország is akkor tud erős maradni a jövőben is, ha összetartó közösségekből áll.
A boltok ünnepi nyitvatartásáról jogszabály rendelkezik, de érdemes előre tájékozódni.
A szervezők több mint egy éve készülnek a látványos produkcióra, amely Magyarország történelme és kulturális öröksége előtt tiszteleg.
Praktikus tanácsok az állattartóknak.
Az idei Magyarország tortája verseny győztese Kovács Alfréd és az Édes Vonal cukrászda Mákvirág nevű kreációja lett.
Négynapos ingyenes fesztivált tartanak a fővárosban.
Hétfőn este indul a teljesítménytúra.
Az érdeklődők vasárnaptól kezdve három napon keresztül ismerkedhetnek meg a modern hadsereg mindennapjaival.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.