A nemzet alappillére az Isten, a haza, a család
Lázár János Hódmezővásárhelyen tartott beszédet.
A honvédelmi miniszter szerint Magyarországnak is szüksége van egy olyan haderőre, amely biztosítja, hogy a magyar emberek nyugodtan alhassanak.
Az is kiderült, hogy hamarosan még két Gripen érkezik, új helikopterek társaságában.
Az agrárminiszter szerint az ország kenyere biztosított.
Államalapítónk Európa szerves részévé tette hazánkat.
A Magyar Honvédség Gripen vadászrepülői tisztelegtek, húztak át a légtér felett.
Ma díjmentesen megtekinthető a Szent Korona az Országházban.
Augusztus 20-a, az államalapítás ünnepe.
Üzent az EP-képviselő.
Egész nap programok várják az érdeklődőket.
Az idei szuperprodukció máris tévéképernyőre kerül, de akadnak más filmek is, amikért érdemes kézbe venni a távirányítót.
A kalocsai-kecskeméti érsek úgy véli, államalapító királyunk öröksége még a XXI. században is iránymutatásként tud szolgálni nemzetünknek.
A reformátusok csak 1937 óta emlékeznek meg Szent István királyról, de mára ugyanolyan fontos számukra az örökség, mint a katolikusoknak.
Látványos drónshow és fényfestés is fokozza az élményt.
Olyan hódmezővásárhelyi polgár kaphatja a díjat, aki példamutató gondolkodásával és munkásságával sokat tett a városért.
Sokan gyűltek össze a budavári evangélikus templomban.
Kora reggeltől ülésezik az operatív törzs.
Kedden folytatódnak a Varázsliget programjai.
Kitüntetéseket adott át Nagy István agrárminiszter.
A trianoni békeszerződés után az addig elsősorban egyházi ünnep nemzeti tartalommal egészült ki, és az ünnep megtartása számos elemmel bővült.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.