Idő
Sose centizzük ki az időt! Minden technikai gond az akkumulátorunkat is használja. Törekedjünk a biztonságra, és inkább vigyünk magunkkal olyan alkatrészeket, szerszámokat is, amiket nappal nem szoktunk.
Világosban rossz esetben akár 20 kilométer távolságról is hazatoljuk a bringát, de éjszaka, lemerült aksival könnyen ott ragadhatunk az erdőben, és kedvenc horrorfilmjeink különféle jeleneteit élhetjük át.
Világítás
Az első lámpánk a legfontosabb felszerelésünk. Manapság bivalyerős fényberendezéseket lehet kapni. A legtöbb nagy fényerejű lámpa kormányra szerelhető, ennek az a hátránya, hogy bizonyos sebesség felett egy szűkebb kanyarba kicsit „vakon” érkezünk, vagyis nem teljesen látjuk az ívet. Alapesetben kerékpározásnál a tekintetünk mindig egy kicsit előrébb jár. Éjszaka a tekintetnek ez a megszokott távolsága – főleg kanyarban – lerövidül. Léteznek fejlámpák is (például terepfutók, túrázók, barlangászok részére), ha meg tudjuk oldani a sisakra rögzítését, az is hasznos, bár inkább csak kiegészíti a kormányra szereltet. Erdei, esti tekeréshez erősebb, szélesebb és egyenletesebb fényszórású lámpamodellek valók. Érzékeltetésképpen: az 1600 lumenes, kormányra szerelt, széles szórású lámpa elég nagy területet világít be ahhoz, hogy fel tudjunk gyorsulni az erdőben akár 30-40 km/h-s tempóra is. Szinte minden komolyabb lámpa fényereje változtatható: érdemes a világítást az aktuális sebességünkhöz igazítani (persze nem kell percenként oda-vissza nyomkodni a gombokat.) Például egy hosszabb emelkedőn jó ötlet levenni a fényerőt, alacsony sebességnél ugyanis kevesebb területet kell magunk előtt belátnunk, és így az aksiban is több marad.
















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!