Elkészül a pontos kimutatás, mindenre kiterjedő összegzés az 1919-es kommün áldozatairól. Váry Albert koronaügyész-helyettes munkája könyv alakban A vörös uralom áldozatai Magyarországon címmel lát napvilágot, hivatalos jelentések és bírói ítéletek alapján. Az Est december 10-én azt írja a kötet tartalmáról: „a négy és fél hónapos rémuralom alatt 587 egyént gyilkoltak le, Szamuely Tibor egymaga száznál több ártatlan polgárt öletett meg. Váry szerint ez a szám- és névsor nem teljes, hiányoznak azokról a területekről, amelyek időközben elszakíttattak és nincsenek benne azok sem, akik kétségbeesésükben öngyilkosok lettek vagy fogvatartás folytán később elhaltak.” További hiány, hogy nem szerepelhetnek benne azok sem, akiket a harctéren a vörös katonai parancsnokok végeztek ki, „vagy akiket ellenforradalmi harcokban az ellenforradalmárok öltek meg”. Váry Albert számításai szerint ez utóbbi kategóriába még pár százan tartozhatnak.
A koronaügyész-helyettes kimutatásának, összesítésének további számai: „a kommün után hetvenezer ember ellen indult meg eljárás és 15 ezer embert tartóztattak le. Ebből a bíróságok 6000 embert ítéltek el, 2500-at felmentettek, a többi ellen pedig részben kegyelem folytán, részben egyéb okok miatt a bűnvádi eljárás megszűnt.” Váry részletezése szerint „6000 elítéltből mintegy 2000 ember kegyelmet kapott és 300-nál többet az oroszoknak kellett kiadni, valamint a bírói ítéletek alapján kivégzettek száma alig haladja meg az ötvenet és ma már csak 400 kommunista elítélt van letartóztatási intézeteinkben.” Mindebből levonja a konzekvenciát: „megállapíthatjuk, hogy a bűnvádi üldözés az átélt borzalmakkal szemben mértéket tartott”. A koronaügyész-helyettes kimutatása külön rubrikákban közli a meggyilkoltak nevét, életkorát, foglalkozását, a gyilkosság helyszínét, idejét. Kitér a gyilkosság módjára, ürügyére, a gyilkosság megrendelőjére, végrehajtójára, de még a gyilkosság elkövetésének rövid leírását is tartalmazza, esetleg a gyilkosok további sorsáról is hírt ad. Közli az adatok forrását, a hivatalos iratokat, ahonnan származnak.
Felsorolják a könyvben azt is, melyik településen hány embert öltek meg. Dunapatajon 64, Budapesten 34, Abonyban hat embert végeztek ki, illetve ennyien estek el a harcokban. Egerben nyolc, Hajóson kilenc, Hartán nyolc, Hatvanban hat, Hódmezővásárhelyen nyolc főt végeztek ki. A kalocsai ellenállás idején 21, Kaposváron hat, Kecskeméten 12 emberrel végeztek. A keceli ellenforradalomban 28, Mezőcsáton hat, a solti eseményekben 19, Sopronban 12, Újpesten kilenc, Szolnokon pedig 49 áldozata volt a kommünnek. Mint kiderül: a gyilkosság módja legtöbbször agyonlövés, akasztás, agyonverés, rohamkéssel való összeszurkálás, sokakat pedig a Dunába öltek. „A gyilkosságot legtöbbször azért követték el, mert az áldozatok ellenforradalmi magatartást tanúsítottak, a polgári osztályhoz való tartozásukat hangoztatták, ellentálltak a vörösőrök parancsainak, de több gondatlanság is szerepel.” Az összesítés 45 kommunista népbiztost nevez meg, akik közül 24 megszökött, kettő ellen megszűnt a bűnvádi eljárás, a szovjet-oroszoknak tízet kiadtak, Szamuely Tibor pedig öngyilkos lett. „Váry szerint azonban a kommün igazi vezére csak tíz ember volt, ezek: Kun Béla, Szamuely Tibor, Vágó Béla, Lukács György, Pogány József, Szántó Béla, Vantus Károly, Bokányi Dezső, Landler Jenő és Alpári Gyula.”
Eközben zajlik a kommunista diákok pere, amelyben ― miként a Friss Ujság december 5-én beszámol róla ― huszonnégy fő ellen folyik az eljárás, akik 1919 őszén „a szocialista eszmék megsemmisülésének veszélyét látva elhatározták, hogy a radikális eszméket ápolni fogják és e célból szervezkedni fognak.” Megalakították a forradalmi szocialisták magyarországi szövetségét, röpiratokat szövegeztek, arra hívtak föl, hogy az emberek akadályozzák meg a nemzeti hadsereg bevonulását Pécsre. Elhatározták, hogy összeköttetést keresnek a bécsi kommunista körökkel. Egyiküket kiküldték Bécsbe az egyik Landler fivérhez, akivel közölték, hogy Budapesten egy húsz tagból álló kommunista szervezet alakult, amely utasításokat és anyagi támogatást kér. „Landler levélben értesítette az egyesületet arról, hogy támogatni fogja úgy anyagilag, mint erkölcsileg őket.” A diákok, miután már volt pénzük, falragaszokat csináltattak „Éljen a magyar köztársaság! Követeljük a magyar köztársaságot!” felirattal, amit éjjel kiragasztottak az utcákra és röpiratban is terjesztettek. A rendőrség kinyomozta a szervezőket és letartóztatta őket, az ügyészség pedig az állam és társadalmi rend ellen elkövetett bűncselekmény miatt vádat emelt ellenük.
Nagy felzúdulást vált ki a kormány, illetve Rakovszky Iván belügyminiszter törvényjavaslata a közrend fokozottabb védelméről. A lapok többnyire csak részlegesen számolnak be az előterjesztés tartalmáról. A Pesti Hírlap december 7-i szövegrészletei szerint meghatározza azt is a javaslat, hogy azoknak korlátozható a személyes szabadsága, akiknek működése vagy magatartása az ország belső rendjének és közbiztonságának vagy külső politikájának szempontjából az ország érdekeire aggályos. Egy külön paragrafus jelöli meg a személyes szabadság korlátozásának a jogalapját. Eszerint aggályos például az illető személy, ha az alkotmánynak, az állam vagy a társadalom törvényes rendjének felfordítására irányuló tevékenységgel nyilvánvalóan egyetért, ilyenben részes vagy részt venni készül. Továbbá az, aki a törvények, rendeletek, a vallás, a házasság, a család vagy a tulajdon intézménye ellen izgat. Az is ebbe a kategóriába esik, aki nem politikai célú egyesületet politikai célra használ fel, valamint az, aki tiltott szervezkedésben részt vesz vagy belföldi politikai célra külföldi pénzt gyűjt, elfogad vagy felhasznál. De az is jogszabályt sért és retorzióra számíthat, aki az ország közállapotait tudva valótlanul kedvezőtlen színben tünteti fel.
A Budapesti Hírlap aznap a sajtóról való rendelkezéseket is taglalja. Eszerint a javaslat fenntartja „azt a rendelkezést, hogy új időszaki lap alapításához a miniszterelnök engedelme szükséges”. A belügyminiszter pedig „határozott vagy határozatlan időtartamra megtilthatja az olyan belföldi lap megjelenését, amely az állam érdekeit, a közrendet vagy a közbiztonságot sérti”. Az indokolás értelmében „az állami rend helyreállítását és megerősödését elsősorban az a lelkiismeretlen izgatás gátolja, amely a hosszú háború és az azt követő események következtében amúgy is felzaklatott kedélyek megnyugvását mesterségesen akadályozza”. Ebben „oroszlánrésze van annak a sajtónak, amely a túlzott, szinte képtelen törekvéseknek megvalósulása érdekében a burkolt tekintélyrombolástól a nyílt lázításig a szenvedélyek felkorbácsolásának teljes skálájával dolgozik”. Kiderül azonban, hogy amiatt is van szükség az új törvényre, mivel „a kivételes hatalom igénybevételéről szóló jog 1923. február 11-én megszűnik, s szükséges, hogy rendkívüli intézkedéseket tegyenek”.
Leszögezik: „Ez a törvényjavaslat nem a kivételes hatalom fenntartását vagy hatályának meghosszabbítását célozza, hanem csak arról kíván gondoskodni, hogy ilyen rendkívüli jogszabályok is álljanak az állami hatalomnak rendelkezésére.” Az ellenzéki pártok a javaslat nyomán tiltakozásképpen kilátásba helyezik, hogy „passzivitásba vonulnak”. A Pesti Napló azt írja erről december 8-án: „a javaslat ellen az ellenzéki pártok és politikusok elszánt harcot indítanak. Amennyiben a javaslat ellen való állásfoglalásuk nem járna kellő eredménnyel, abban az esetben az ellenzék minden tagja megfontolás tárgyává kívánja tenni a passzivitás gondolatát.” Gróf Andrássy Gyula úgy nyilatkozik: „A javaslat a legnagyobb zavarokat és elkeseredést idézheti elő nemcsak a parlamentben, hanem az országban is.”
Egy újvidéki lap szerkesztősége elleni merényletről ad hírt a 8 Órai Ujság december 8-án. „A belgrádi »Politika« jelenti, hogy tegnapelőtt éjjel fél háromkor a Délbácska című magyar lap szerkesztőségébe egy bombát dobtak. A bomba azonban az ablakok keresztfáiba ütődött, s így nem esett a szerkesztőség helyiségeibe, de az utcán rettenetes detonációval felrobbant. A szerkesztőség helyiségeiben kevés kárt okozott. A robbanás olyan erős volt, hogy egész utcarészek remegtek meg.” A szerb lap a magyar újság nemzeti irányultságával magyarázza a terrorista robbantásos akciót. Úgy véli, „hogy a Délbácska, mint intranzigens magyar lap illojális magatartást tanúsított a szerb állammal szemben a legkirívóbb módon”.
