idezojelek

Elon Musk mégis megvette a Twittert, máris hatalmas a baloldali rettegés

Musk azt írta első bejegyzéseinek egyikében, hogy „the bird is freed”, vagyis újra szabad a madárka.

Fricz Tamás avatarja
Fricz Tamás
Cikk kép: undefined

Bármilyen oka is van, de végül tény lett: Elon Musk megvette a Twittert, és már az első napokban radikális lépéseket tett.

Kirúgta a volt vezérigazgatót, a pénzügyi vezetőt és az egyik vezető tanácsadót mint kulcsfigurát (aki állítólag kezdeményezte, hogy Donald Trump volt amerikai elnököt végleg távolítsák el a Twitter-ről!).

Elképesztő módon a cég alkalmazottai nem adták oda neki a rendszer kezeléséhez szükséges kódokat, de ezt is megoldotta: a saját legjobb embereinek segítségével feltörte a kódokat, és elindította a rendszert. Ennél fontosabb, hogy mit nyilatkoztak az érintettek.

VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Először is Donald Trump – aki állítólag akkor sem tér vissza a Twitterre, ha Musk valóban ezt lehetővé teszi – azt mondta, hogy az őt eltiltó platform most végre épeszű ember kezébe került.

Az orosz Biztonsági Tanács elnökhelyettese, Dimitrij Medvegyev sok szerencsét kívánt a politikai elfogultság és az ideológiai diktatúra elleni küzdelemben. Igaz, hozzátette: a Starlink szolgáltatásának értékesítését Ukrajnának azért most már be kellene fejeznie.

Egyszóval Elon Musk egy valóban öntörvényű fickó, aki, ha jól ítélem meg, nem befolyásolható egyik irányból sem. De mindezen túlmenően számomra az első reakciók közül a legfelháborítóbbat nem más adta, mint az Európai Bizottság egyik biztosa.

Ő egészen konkrétan Thierry Breton, belső piacért felelős uniós biztos, aki máris figyelmeztette Elon Muskot, hogy a Twitterrel be kell tartania az uniós szabályokat. Musk azt írta első bejegyzéseinek egyikében, hogy „the bird is freed”, vagyis újra szabad a madárka. Erre reagált Breton, aki azt írta: „Európában a madár a mi szabályaink szerint fog repülni.”

Zseniális.

Amíg Musk nem jelent meg, és senki nem veszélyeztette, hogy a globalista, liberális nézetek ellepjék a Twittert, és a nemzeti, konzervatív, szuverenista nézeteket korlátozzák, gyakran le is tiltsák a közösségi platformon, addig Bretonnak eszébe sem jutott, hogy a madárkát a repülésében korlátozzák.

Vagyis: amíg a madárka kötötten, az unió liberális és globalista szabályai szerint repült, addig minden rendben volt Európában, az unióban.

Most viszont, hogy egy öntörvényű fickó megvásárolta magának a Twittert, és igyekszik a madárkát szabaddá tenni, akkor egyszer csak megjelenik az Európai Bizottság, és felemeli a mutatóujját: nono! A madárka nem repülhet szabadon, csak úgy, ahogyan mi megengedjük neki!

Brávó, Európai Bizottság!

Nem csalódtunk bennetek.

Ti, Ursula von der Leyennel, Timmermannsszal, Jourovával, Vestagerrel, Reinders-szel, Dallival, Verhofstadttal és a többi globalistával együtt a véleményszabadság igazi ellenfelei vagytok.

Szép kis klub.

Ja, most jut eszembe: ennek a klubnak vagyunk mi is a tagjai.

Amikor tagjai lettünk, valami egészen mást képzeltünk erről a klubról.

Borítókép: Elon Musk milliárdos üzletember (Fotó: MTI/AP/Susan Walsh)

Ambrus-Jobbágyi Zsófia avatarja
Ambrus-Jobbágyi Zsófia

Valóban megszületett!

Jeszenszky Zsolt avatarja
Jeszenszky Zsolt

Milyen példát mutat az iszlám?

Ágoston Balázs avatarja
Ágoston Balázs

Angyalszárnyak ágyúdörgésben

Borbély Zsolt Attila avatarja
Borbély Zsolt Attila

A romániai forradalom magyar hőse

A szerző további cikkei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.