„Azt gondolom, hogy sikertörténet Győr számára a logisztikai park” – mondta részletek közlésétől elzárkózva a városvezető, aki utalt arra: korábban más lehetséges helyszínek is szóba kerültek. Borkai Zsolt hozzátette: az autógyár döntése azt jelenti, hogy folytatódik, erősödik az az együttgondolkodás, amely évekkel ezelőtt indult meg a cég és a város között.
Utalva arra, hogy az Audi részese Győr oktatási rendszere, infrastruktúrája fejlesztésének, a városvezető meggyőződésének adott hangot, hogy a gazdaságosság mellett ezek a szempontok is szerepet játszottak abban, hogy végül a megyeszékhelyen épülhet meg a cég logisztikai parkja.
Az Audi győri üzemének teljes vertikumú gyárrá fejlesztéséhez mintegy 900 millió eurós beruházással kezdett neki tavaly nyáron a társaság. A korábbi sajtóhírekben körülbelül 20 milliárd forintos tételként szereplő logisztikai park (ahol beszállítói telephelyek is létesülnek) helyszínére korábban három aspiráns – Győr mellett Gönyű és Pozsony – került szóba.Később Borkai Zsolt úgy nyilatkozott: a járműgyártó és az önkormányzat által három–négy évvel ezelőtt kötött megegyezés kitért arra is, hogy a tavaly elindult gyárbővítés során az Audi fejlesztéséhez közvetlenül kapcsolódva épül meg a raktárak és beszállítók elhelyezését szolgáló logisztikai park.
Thomas Faustmann, a társaság ügyvezetésének elnöke még március elején a győri gyár logisztikai parkjával kapcsolatban az MTI érdeklődésére azt közölte: egyelőre nem született döntés arról, hol épül fel a logisztikai park, de „Gönyű esélyei nagyon jók”.
A gazdaságossági szempontok alapján született a döntés
Gazdaságossági szempontokkal indokolta az Audi Hungaria Motor Kft. kommunikációs igazgatója azt, hogy a cég Győrben építteti meg logisztikai parkját. Lőre Péter az MTI-nek elmondta: még a nyáron kiválasztják a pályázók közül azt a céget, amely megépítheti és üzemeltetheti a létesítményt, amelynek pontos helyét még keresik. Közlése szerint a 150-200 ezer négyzetméteres logisztikai park első eleme mintegy 50 ezer négyzetméteren terül majd el, és több száz emberek biztosít munkalehetőséget.