Schäuble méltatja Spanyolországot
A legfontosabb a tagállami szintű reformok folytatása – áll a közleményben, amely szerint a portugál és az ír államháztartási kiigazító program megfelelően halad. Az pedig, hogy Írország csütörtökön a válság elmélyülése óta először ismét sikerrel bocsátott ki hosszú lejáratú állampapírt, jól mutatja, hogy a kiigazító programokkal vissza lehet szerezni a piacok bizalmát – írták.
Schäuble méltatta, hogy Spanyolország a bankszektor megerősítését célzó intézkedések mellett egy államháztartási konszolidációs csomagot is összeállított, Olaszország pedig jelentős eredményeket ért el a stabilizáció és a szerkezeti reformok területén is. Hangsúlyozta, hogy mindemellett az euróövezeti intézményrendszert is erősíteni kell. Emlékeztetett, hogy a júniusi uniós csúcson éppen ezért bízták meg az Európai Tanács, az Európai Bizottság, az Eurócsoport és az EKB elnökét, hogy dolgozzák ki az gazdasági és valutaunió elmélyítésének menetrendjét.



















