Az adóbeszedés hatékonysága érdekli a KT-t

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A Költségvetési Tanács egyelőre vitázik a 2012–13-as gazdasági növekedés számairól a nemzetgazdasági tárcával, ezért újabb kérdéseket tett fel neki.

WL
2012. 09. 05. 8:15

Munkahelyvédelem

A jövő évi költségvetésben szereplő 300 milliárd forintos kiadásra – amely a munkahelyvédelmi program végrehajtásához szükséges – részben fedezetet jelent a Magyar Nemzeti Bankra kivetett tranzakciós adó, ennek bevezetésére most már törvény van, és időlegesen megnyugtató válasz az is, hogy az MNB így előálló veszteségét 2014-re tolják át – magyarázta a KT elnöke. Kovács Árpád hozzátette: olyan döntés is lehet, hogy ezt az adót a jegybank továbbhárítja a hazai pénzforgalom szereplőire, ami viszont a gazdasági növekedést tekintve újabb áldozatot jelent majd. Megjegyezte: bár a költségvetésben eddig nem számoltak az IMF-fel tervezett hitellel, a piaci szereplők már beárazták a hitel pozitív hatásait.

Végezetül Kovács Árpád elmondta, a nemzetgazdasági tárcától megkapott anyagokat majd az Állami Számvevőszék és az MNB apparátusai, szakértői tüzetesen át fogják nézni, és a KT tagjai a szakértői anyagok alapján foglalnak állást, teljesül-e az adósságszabály a jövő évi büdzsét illetően.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.