időjárás 2°C Barbara , Borbála 2022. december 4.
logo

Sok segítséget kaptak a magyar cégek

WL
2013.02.20. 11:43

A kormánytöbbség teljesítette a magyar vállalkozások 2010-ben ígért megerősítését, és a cégek fejlesztését a jövőben is folytatja – mondta Puskás Imre.

Puskás Imre kifejtette: 18-ról 10 százalékra csökkentették a társasági adót, bevezették a kisadózó vállalkozások tételes adóját (kata) és a kisvállalati adót (kiva), amivel könnyítették a terheket, növelték a versenyképességet.

A munkahelyvédelmi akciótervvel segítették a cégek munkahelymegőrzését és -teremtését – folytatta a politikus, majd megemlítette a kis- és középvállalkozásoknak rendelkezésre álló hiteleket, valamint a közbeszerzési törvény módosítását, amelynek nyomán az eljárásokban olyan magyar cégek is jó eséllyel indulhatnak, amelyek korábban nagyságuk, tőkeerejük miatt erre nem voltak képesek.

Puskás Imre a további pozitív lépések között szólt az adminisztrációs terhek csökkentéséről és a vállalkozói zónák kialakításáról.Végül elmondta, hogy a 2014 és 2020 közötti időszakban a Magyarországnak szánt európai uniós pénzek felhasználásában jelentős változás várható, a tervek szerint ugyanis a következő hét évben a források 60 százalékát közvetlenül gazdaság- és vállalkozásfejlesztésre fordítják, ami várhatóan a foglalkoztatás komoly bővülésével jár majd.

Az MSZP szerint „minimum pofátlan”, hogy a kormányzó párt képviselője ki mer állni azzal, hogy a Fidesz a vállalkozások mellett áll.

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) által kiadott közlemény szerint a kisadózó vállalkozások tételes adójára mintegy 51 ezer, a kisvállalati adóra vonatkozóan pedig közel 10 ezer bejelentkezés történt a jelenlegi feldolgozottság szerint.

Az NGM elkészítette a saját kisvállalati adó kalkulátorát, valamint összegyűjtötte a kisvállalati adóval kapcsolatosan leggyakrabban felmerülő kérdéseket. A kisadózók tételes adóját (kata) és a kisvállalati adót (kiva) választó vállalkozások száma 2014-ben elérheti az 500 ezret.

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.