Büdzsécsökkentés: Obamáék egymást okolják

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Barack Obama és a kongresszusi vezetők pénteken még egy megállapodási kísérletet tesznek a megegyezés híján március 1-jén automatikusan életbe lépő intézkedés ügyében.

WL
2013. 03. 01. 7:04

Helyi idő szerint csütörtök estig semmi sem mutatott arra, hogy a felek közelebb kerültek volna a megegyezéshez a szelektív deficitcsökkentésről, ezért pénteken életbe léphet az amerikai költségvetés tételeinek kényszerű, 85 milliárd dolláros csökkentése. A hét hónapra vonatkozó megszorítások terhét több mint felerészben a Pentagonnak kellene viselnie, a tételek fennmaradó része a többi tárca és közintézmény között oszlana meg. A költségvetés automatikus csökkentéséről még 2011-ben, az adósságplafon emeléséről folytatott, késhegyre menő vitákkal tarkított tárgyalásokkal összefüggésben állapodtak meg a felek, abban bízva, hogy a törvénybe foglalt intézkedés ösztönzőerővel hat majd a szelektív deficitcsökkentésről folytatott tárgyalásokra.

Csütörtökön John Boehner, a képviselőház republikánus elnöke és Jay Carney, a Fehér Ház szóvivője egyaránt a másik felet vádolta kompromisszumra való képtelenséggel. Az amerikai szenátusban a nap folyamán megbukott két, a büdzsécsökkentéssel kapcsolatos törvényjavaslat. Az egyikben a demokraták a leggazdagabbak adókedvezményeit próbálták meg csökkenteni, a másikban a republikánusok nagyobb rugalmassággal kívánták felruházni az elnököt a megszorítások végrehajtásában.

William Murray, az IMF szóvivője csütörtökön úgy nyilatkozott, hogy a washingtoni politikai zsargonban sequester (lefoglalás) néven emlegetett automatikus költségvetési megszorítás elkerülhetetlennek látszik, ezért a valutaalap kénytelen lesz felülvizsgálni az Egyesült Államokra vonatkozó növekedési előrejelzését. Az IMF várhatóan legkevesebb 0,5 százalékponttal csökkenti majd a 2013-ra jósolt 2 százalékos növekedési adatot, ha a büdzsécsökkentést maradéktalanul végrehajtják.

Az NBC és a The Wall Street Journal szerdán közzétett közvélemény-kutatása szerint egyébként az amerikaiak 53 százaléka támogatja a tervezett, vagy az annál nagyobb mértékű költségvetési megtakarításokat.

Az Egyesült Államok államadóssága 16,6 trillió dollár.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.