A rezsicsökkentés jelentősen megnövelte a magyar fogyasztói bizalmat

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A BofA Merrill Lynch Global Research elemzői hagyományosan a legderűlátóbbak között vannak a City elemzői közösségén belül a magyar gazdaság kilátásait illetően.

TK
2013. 05. 08. 18:45

A cég londoni elemzői közölték: az MNB-kezdeményezés nyomán még nagyobb biztonsággal tartják fenn azt az előrejelzésüket, hogy a magyar gazdaság 2014-ben már 2,6 százalékkal növekedhet, a gyenge európai gazdasági környezet ellenére is.

A Bank of America-Merrill Lynch javított magyarországi prognózisában szereplő idei növekedési előrejelzés azonban egyelőre jelentősen eltér a szélesebb londoni elemzői konszenzustól, amely az euróövezet gyengülő kilátásai miatt csaknem egyöntetűen stagnálást, illetve több nagy citybeli ház esetében 2013-ra is még visszaesést valószínűsít a magyar gazdaságban.

Rövid távon kedvezőnek nevezték az MNB hitelprogramját egy budapesti hitelkonferencián résztvevő banki vezetők, akik azonban jelezték, hogy elsősorban nem a hitelkínálattal, hanem a hitelkereslettel vannak gondok a magyarországi bankpiacon. Az Eximbank vezérigazgatója pedig azt jelezte, hogy a bank jelentősen bővítené a cégek exportfinanszírozását.

A Portfolio.hu szerdai, budapesti hitelezési konferenciáján a vállalati hitelezésről szóló panelbeszélgetésen Nátrán Roland, az Eximbank vezérigazgatója elmondta, hogy erőteljesen bővítenék a magyar cégek exportfinanszírozását, amire megfelelő alapot biztosít, hogy az Eximbank kereskedelmi és hitelfedezeti garanciakeretét az előző évi 80 milliárd forintról az idén 350 milliárd forintra növelték. Hozzátette: az Eximbank ma már az igények szerint tud pénzösszegeket kihelyezni, elsősorban a kis- és közepes vállalkozások kivitelének előmozdítására, bővítésére.

Kifejtette: a piacról drágábban szerzik be a szükséges forrásokat, mint ahogy azt a magyar exportáló cégeknek kínálják tovább, ezért az államtól úgynevezett kamatkiegyenlítési támogatást is kapnak. Ennek összege 2013-ban már mintegy 7 milliárd forintra emelkedett, és az idén már felülről nyitott ez az előirányzat. Az Eximbank 400 millió euró refinanszírozási hitelkeretről 13 kereskedelmi bankkal kötött már együttműködési szerződést, de a pénzintézeti kör várhatóan tovább bővül majd.

Nátrán Roland szerint a magyarországi bankszektor intenzív tőkeáttétel-csökkentést hajtott végre az elmúlt időszakban, ami a vállalati hitelezés visszaesésével jár. A jelenlegi helyzetet Nátrán Roland az elhúzódó gazdasági válságra és az eurózóna problémáira, a magyarországi leánypénzintézetek anyabankjainak reakcióira vezette vissza.

Magyarországon ez a „mérlegalkalmazkodás” erőteljesebb ment végbe, mint a régió többi országában, de csak részben vezethető vissza országspecifikus okokra – emelte ki Nátrán Roland. A beruházások növekedése a nemzetgazdasági tárca előrejelzése szerint 2014-ben már megindulhat, de hitelezés nélkül nincs növekedés – fűzte hozzá.

Az MNB új hitelprogramja közel 800 millió euró keretösszegű, az Eximbank pedig 2 milliárd eurós, felülről nyitott összegű refinanszírozási és közvetlen finanszírozási programmal rendelkezik – mutatott rá az Eximbank vezérigazgatója.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.