Kitehetik a „megtelt” táblát a Balatonra

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A jó idő és a beérett fejlesztések mellett az Erzsébet-program és a SZÉP kártya jótékony hatásai viszik a turistákat a magyar tenger partjára.

Károly Gábor
2013. 08. 09. 18:38

Egy klasszikus a nyolcvanas évekből

Ahhoz, hogy jövőre is jó főszezont produkáljon a Balaton, Szabó-Benkő Krisztina elmondta, hogy számtalan feltételnek teljesülnie kell. „Látnunk kell, hogy a nyári, vízparti turizmus nagyban időjárásfüggő, először is tehát jó időnek kell lennie. Emellett újabb fejlesztések, a megszokott vagy annál magasabb minőség és szolgáltatási kör kell hogy várja a vendégeket, meg kell tartanunk a piaci helyünket mind az ár/érték mind pedig a minőség terén, és nem utolsósorban a Balatont továbbra is folyamatosan promotálnunk kell a vendégek összetételének megfelelően, belföldön és külföldön egyaránt – sorolta a Magyar Turizmus Zrt. irodavezetője.

Az IBUSZ utazási irodánál portálunk kérdésére elmondták, hogy a belföldi szálláshelyek iránt érdeklődő és foglaló utasok több mint fele a Balaton iránt érdeklődik az utóbbi hetekben. Háberdik Mariann osztályvezető kiemelte, hogy a balatoni kereslet mindig is szezonális és időjárásfüggő volt.

Mivel július óta szinte folyamatosan nagyon jó az idő, azóta óriási a kereslet. A csendesebb júniust követően július második felétől az elmúlt évekhez képest is igen nagy a foglalási kedv a magyar tengernél. Nagyon sokan az utolsó pillanatban érdeklődnek – ők idén pórul jártak, mert válogatásra már nem igazán van lehetőség. Sok szálláshely a szezon elején elfogadta a rövidebb időszakok foglalását a főszezonra is, így már csak a maradék éjszakák eltöltésére van lehetőség, de sok esetben már erre sincs a teljes telt ház miatt – közölte az iroda.

A Balaton könnyen megközelíthető, néhány napra is el lehet menni, a hétvégét meg lehet hosszabbítani néhány nappal, egyre több a családi kedvezményt nyújtó szálláshely, az időjárásnak köszönhetően pedig a víz is meleg. Sokan kapnak SZÉP kártyát, melyet csak itthon használhatnak fel – ez mind hozzájárul a belföldi forgalom növekedéséhez. Sok család abból a keretből oldja meg a nyaralást, amit a kártyára kap: ha csak kempingre van keretük, akkor oda mennek, közölte az utazási iroda.

Az ÚtiSúgó.hu értékesítési osztályán elmondták, hogy a náluk érdeklődők 60-70 százaléka szintén a Balaton környékén keres kiadó szállásokat, és érezhetően fellendült a kereslet az elmúlt évekhez képest. A külföldi utazásokat idén kevesebben vállalták, ráadásul az Erzsébet-program és a SZÉP kártya is a belföldi turizmusra van kedvező hatással. Az ÚtiSúgónál is felhívták a figyelmet arra, hogy sokan „természetesen” az utolsó pillanatokra hagyják a szálláshelyek foglalását.

Nyáron a belföldi érdeklődők döntő többsége a Neckermann-nál is a Balatont keresi. Ez olykor 60-70 százalékot is jelent – közölte portálunkkal az utazási iroda. Az elmúlt évekhez képest náluk is egyértelműen növekszik a balatoni nyaralók száma. A jelentős növekedést több okkal magyarázzák. „Idén a kifejezetten meleg időjárás miatt többen mennek hétvégén a Balatonra, mint korábban, de néhány éve azt is megfigyelhetjük, hogy valamivel csökken a külföldön nyaralók száma. Többen maradnak itthon, és akik szeretnének vízparton pihenni, azok elsősorban a Balatont választják.” A cég azt is közölte, hogy SZÉP kártyát is egyre többen használnak idén szállásfoglaláshoz.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.