Két és fél éves csúcson a külkereskedelmi többlet

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A KSH adatai szerint szeptemberben 830 millió euró volt a többlet.

NT
2013. 12. 03. 10:16
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az árufőcsoporton belül a jelentős részarányt képviselő gyógyszerek és gyógyszerészeti termékek export-volumene átlag körüli növekedést mutatott, az importé szinte nem változott a tavalyi szinthez képest.

Az energiahordozók behozatalának volumene 3 százalékkal volt több az előző év első kilenc hónapjának szintjénél. A kőolaj és kőolajtermék importvolumene kevesebb mint tizedével nőtt, ezzel szemben a természetes és mesterséges gáz behozatalának volumene bázisszint alatt maradt, s ez a tendencia megközelítően negyedéves szinten is állandó volt.

Az élelmiszerek, italok, dohánytermékek exportvolumene az időszak egészében 4,4, az importé 1,2 százalékkal volt kevesebb 2012 első kilenc hónapjához képest, amelynek oka a forgalom első félévi csökkenése.

A harmadik negyedévben az árufőcsoportban már határozott növekedés mutatkozott. Ezt a tendenciát számottevően befolyásolta, hogy a gabona és gabonakészítmény szeptemberi kivitelének volumene jelentősen növekedett az alacsony bázis havi szinthez viszonyítva. A tejtermék és tojás, valamint a zöldségféle és gyümölcs kereskedelmében és a dohányáru kivitelében töretlen a bővülés – írta a KSH.

Suppan Gergely, a Takarékbank vezető elemzője kiemelte, hogy szeptemberben jelentősen bővült az export és az import is. A kivitel 12,7 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához képest az augusztusi 1,4 százalékos bővülés után – hívta fel a figyelmet.

A szakértő szerint az export fellendülésében szerepet játszhatott az Egyesült Államokba irányuló kivitel élénkülése, ebben a Kecskeméten gyártott Mercedes CLA-k forgalmazásának meglódulása is, ami októberben tovább folytatódhat Suppan Gergely szerint.

Az exporton belül a gépek, szállítóeszközök kivitele szeptemberben 14,7 százalékkal emelkedett 2012 azonos hónapjához képest, míg augusztusban csak valamivel 1 százalék feletti volt a bővülés – hívta fel a figyelmet a szakértő. Elmondta, hogy a feldolgozott termékek exportja is bővült, és ez tovább folytatódhat. Az élelmiszereknél is növekedés várható, hiszen a gabona kivitele az idei kedvező időjárás és a tavalyi alacsony bázis miatt érdemben emelkedhet.

Gabler Gergely, az Erste Bank vezető elemzője szerint a szeptemberi rekord mértékű külkereskedelmi többlet a járműipari teljesítménynek köszönhető, vagyis az „Audi–Mercedes-hatás” itt is érzékelhető. Bár a szeptemberi többlet 16 százalékkal haladja meg az előző év azonos időszaki szufficitet, az elemző az év hátralévő részében a többlet mérséklődésére számít. Ennek az az oka, hogy a karácsony előtti leállások miatt csökken az export, míg a karácsonyi bevásárlások miatt az import megugrik – fejtette ki.

• A GKI Gazdaságkutató Zrt. megemelte az idei GDP-növekedésre vonatkozó várakozását: legfrissebb előrejelzése szerint a magyar gazdaság az idén körülbelül 1 százalékkal nő, míg egy hónappal korábban még 0,3 százalékos növekedéssel számolt. A jövő évi előrejelzésén nem változtatott a GKI, prognózisa szerint 2014-ben 1,3 százalék körülire gyorsul a gazdasági növekedés üteme, az idei utolsó negyedévhez képest azonban lassulás várható.

 

• Zsigó Róbert szerint a gazdaság bővülése, a beruházások növekedése és az egyre javuló foglalkoztatottság azt mutatja, hogy kiegyensúlyozott növekedési pályára állt Magyarország.

 

• Magyarország bruttó hazai terméke (GDP) 1,7 százalékkal emelkedett az idei harmadik negyedévben az előző év azonos időszakához képest, míg a második negyedévhez viszonyítva 0,8 százalékkal nőtt a gazdaság teljesítménye – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal novemberi gyorsbecsléséből.

 

• 2004 óta nem látott mértékben, 9,8 százalékkal növekedett a beruházások mértéke az idei év harmadik negyedévében – olvasható a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) közleményében. Mint írják: a magyar gazdaság tartós, egészséges szerkezetű növekedését vetíti előre, hogy a rendkívüli bővüléshez a nemzetgazdasági ágak döntő többsége hozzájárult.

 

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.