Orbán: Aki mer, az nyer

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A miniszterelnök a Huawei logisztikai központjának avatóünnepségén kijelentette: nemcsak nyugati, hanem keleti szelek is fújnak.

2013. 12. 03. 10:37

A miniszterelnök hangsúlyozta, ma csak az nem üzletel Kínával, aki szándékosan becsukja a szemét. Orbán úgy véli, csak az válhat sikeressé, aki nyitott Kína irányába is. „Magyarország mert nyitni az iparosítás és kelet felé, a kínai befektetők pedig mertek befektetni hazánkban, azt remélem, így mind ketten nyerünk” – zárta szavait a kormányfő.

A Huawei Technologies Hungary szeptember elején jelentette be, hogy közel 30 ezer négyzetméteres, havonta háromezer kamiont indító logisztikai központot létesít a Biatorbágyon. A bejelentés szerint a társaság több összeszerelő és logisztikai üzemet, csarnokot magában foglaló magyarországi európai ellátóközpontjának teljes szállítási és raktározási tevékenysége Biatorbágyra kerül át.

A kínai távközlési cég ekkor jelentette be azt is, hogy termelését is növeli Magyarországon, és az eddigi, jórészt vezeték nélküli távközlési hálózatokhoz szükséges berendezéseken kívül megindul hazánkban 2015-ig szinte valamennyi, a Huawei portfóliójában szereplő – vezetékes, mobil, optikai, adatforgalmi és egyéb más – távközlési berendezés összeszerelése. A termelésbővítés keretében a Huawei által közvetlenül és közvetve Magyarországon foglalkoztatottak száma a tervek szerint az eddigi másfél ezer duplájára fog emelkedni.

Nem a Huawei az egyetlen kínai telekommunikációs mamut, mely hazánkban képzeli el a jövőt: a ZTE telekommunikációs cég mobilkészülék-javító európai szervizközpontot telepít hazánkba.

A Huawei Technologies Co. kínai multinacionális mobil és egyéb távközlési hálózati berendezéseket gyártó vállalat a világ 150 országában 150 ezer embert foglalkoztat. Ügyfelei között van a világ 50 vezető távközlési szolgáltatójából 45, így termékeivel és berendezéseivel a világ lakosságának egyharmadát szolgálja ki közvetlenül vagy közvetve.

 

A Huawei Technologies Hungary 2005 óta működteti Magyarországon európai ellátó központját, amely a budapesti központ irányítása alatt a pécsi és komáromi összeszerelő üzemet és a biatorbágyi logisztikai központot foglalja magában.

 

A magyar kormány és a vállalat áprilisban írt alá stratégiai megállapodást.

 

A cégóriásról szeptemberben szellőztették meg, hogy szolgáltatási szektorát kívánja növelni Európában, mely 5500 munkahely létrejöttét jelenti.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.