Időcsapda a TakarékBank perében

Hogyan került órákkal a kihirdetése előtt a felpereshez és az Origóhoz a bírói végzés?

VZ
2014. 04. 25. 13:10
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Úgy tudjuk, hogy a végzés a felpereshez is jóval korábban eljutott, az Origo erről szóló cikke pedig már 9 óra 13 perckor olvasható volt a hírportál oldalán, míg a bírói végzés kihirdetését csak 11 óra 50 perckor fejezték be. Az Origón a mai napig megtalálható a kérdéses cikk:

Ismert, a kártérítési pert a Demján Sándorék vezette Országos Takarékszövetkezeti Szövetség és egy magánszemély indította a magyar állam és több intézménye, köztük a Magyar Posta ellen, mert álláspontjuk szerint a takarékszövetkezeti integrációról szóló törvény korlátozta tulajdonosi jogaikat a TakarékBankban. Azt állították, ezzel 29 millió forintos káruk keletkezett, s ennek megtérítését kérik a bíróságtól.

Bene Lajos bíró április 18-i végzésével hónapokra megakasztotta a takarékszövetkezetek állami integrációját, azzal, hogy az Alkotmánybíróság (AB) állásfoglalását kérte a tavaly nyáron hozott integrációs törvény kapcsán; az AB döntéshozataláig pedig gyakorlatilag megtiltotta a pályázaton nyertes Magyar Takarék Zrt. által megvásárolt részvények átadását a Magyar Postának, ezzel pedig bizonytalanságot okozott a takarékszektor részvényeseinek körében.

Mint a Magyar Nemzet pénteki cikkében arról már beszámolt, a bíró a tárgyalások során többször önellentmondásba keveredett, furcsa párhuzamokat vont az integrációs törvény, valamint a munkatáborok és a holokauszt között; a lap arra is emlékeztet, hogy Bene korábbi álláspontjával szembefordulva fordult az AB-hoz, hiszen korábban ezt a taláros testület leterheltségére hivatkozva nem tette meg.

A bíró korábban, a januári tárgyalás során is a felperesnek kedvezett azzal, hogy bár eredetileg csupán öt percet adott volna arra, hogy ésszerű kereseti igényt fogalmazzon meg, amikor a felperes képviselője nem tudott nyilatkozni, ezt az időt egy órára, majd három hónapra tolta ki.

Információink szerint az ilyen megdöbbentő, a korábbi álláspontjával teljesen ellentétes döntései előtt a bíró rendszeresen hosszú szüneteket rendel el. Az áprilisi tárgyalást ráadásul már ítélethozatalra berekesztette, majd egy körülbelül egyórás szünet után mégis újranyitotta, és ekkor hozta korábbi álláspontjától merőben eltérő végzését is.

A köztévé Híradója megkereste az ügyben a Fővárosi Törvényszéket, amely azt közölte: tájékozódnak, meghallgatják a bírót, hétfőn pedig részletes tájékoztatást adnak.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.