Változhat a plázastop?

Az igazságügyi tárca megválaszolta az Európai Bizottság minden felvetését a plázastop ügyében.

Jakubász Tamás
2014. 08. 29. 3:45
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nem hagyja annyiban a kormány a plázastop ügyét – tudta meg a Magyar Nemzet. Információnk szerint az Igazságügyi Minisztérium még július végén levelet küldött az Európai Bizottságnak. A dokumentumban a szaktárca választ adott Brüsszel valamennyi korábbi felvetésére. Jelenleg tehát az uniónál pattog a labda, az európai szakemberek bizonyosan a magyar tájékoztatást vizsgálják.

A bizottság az idei európai parlamenti választások előtt indított kötelezettségszegési eljárást Magyarország ellen a köznyelvben csak plázastopként emlegetett korlátozó szabályok miatt. Az előírások megtiltják a háromszáz négyzetméternél nagyobb bevásárlóközpontok felépítését, s azt is, hogy a már kialakított kereskedelmi helyeket e méretnél nagyobb területűre bővítsék. A szabály alól ugyanakkor felmentés kapható, a jelentősebb plázaépítkezéseket a nemzetgazdasági miniszter engedélyezheti. A szabály életbelépése óta egyébként 229 kérelem futott be, s a tárcavezető eddig 129 alkalommal adott felmentést.

A magyar törvényhozás annak idején leginkább amiatt fogalmazta meg a tiltást, mert az utóbbi évtizedben számos nagyméretű bevásárlóhely épült idehaza, a plázák térnyerésével azonban kiskereskedők ezreinek megélhetése került veszélybe. Az Európai Bizottságnál azonban úgy látták, hogy a korlátozás aránytalan, s az unióban felvetették azt is: kifogásolható, hogy a felmentésről a kormány s nem egy független hatóság dönt.

– Mindenképpen megnyugtató, hogy a brüsszeli kritika nem a plázastop szükségességét, azaz a szabályrendszer létjogosultságát vitatja, az unió pusztán aránybeli kérdésekben foglalt állást – ezt már a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) közölte érdeklődésünkre. A tárcánál megjegyezték, hogy az Európai Bizottság már csak azért sem foglalhat el az ügyben teljesen elutasító álláspontot, mert más tagállamok is bevezettek bizonyos hasonló, korlátozó szabályokat.

– Magyarország ezzel együtt is kész arra, hogy ha kell, felülvizsgálja a hazai plázastop egyes elemeit, feltételeit, megszüntesse az esetleges aránytalanságot és elkerülje az uniós jog sérelmének látszatát is – közölték az NGM-nél. Rögzítették ugyanakkor, hogy a kormány ragaszkodik a plázastop intézményéhez, az ügy lezárása így elsősorban attól a választól függ, amit az Európai Bizottság a nemrégiben Brüszszelbe küldött magyar érvekre reagálva fogalmaz majd meg.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.