Biztonságosak a hazai nukleáris létesítmények

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Megfelelnek a hazai elvárásoknak és nemzetközi összehasonlításban is megállják helyüket.

RZ
2015. 01. 27. 18:05

2014 júliusától az OAH felügyeli a radioaktív hulladékok biztonságos kezelését és elhelyezését. Az átvétel zökkenőmentesen megtörtént – számolt be Hullán Szabolcs főigazgató-helyettes. Kiemelt eseményként említette azt is, hogy a paksi atomerőmű egyik szervizmedencéjében 2003-ban megsérült 30 fűtőanyag-kazetta sorsa is megnyugtatóan rendeződött azzal, hogy visszaszállították Oroszországba.

Az OAH vezetői elmondták, hogy 2015 májusában a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség több mint húszfős nemzetközi szakértőgárdája végez felülvizsgálatot a magyar nukleáris hatóságnál, hogy annak gyakorlatait a nemzetközi elvárásokkal és gyakorlattal összevesse.

Lényeges feladat az új atomerőművi blokk építésére való további felkészülés, amelynek fontos része a létszámnövelés és a képzés – mondta Fichtinger Gyula. Idén hússzal növelik a hatóság létszámát és megkezdik az új munkatársak másfél-két éves speciális képzését.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.