Oroszországnak régóta dédelgetett terve, hogy irtózatos mennyiségű kitermelt földgázát Ukrajna megkerülésével értékesítse nyugat felé. Az ukrajnai szállításokkal már az elmúlt években is voltak komoly problémák – többször is elzárta a Gazprom a csapokat –, ami nemcsak az orosz büdzsének kedvezőtlen, de Európa gázellátását is veszélyezteti. Az, hogy a donecki és luhanszki térségben orosz ajkú szakadárok lövik folyamatosan az ukrán hadsereg katonáit – és viszont –, még inkább kiélezi a két ország gazdasági viszonyát.
Nem csak ez az oka, de kétségtelen, hogy a földgázbizniszt illetően Magyarország rendkívül felértékelődött Oroszország szemében. Putyin budapesti látogatásának sarokpontja volt a hosszú távú gázszállítási megállapodás, az üzlet részleteiről viszont morzsákat kapott csak az érdeklődő. Ami viszont már korábban is számtalanszor elhangzott, azt a budapesti orosz nagykövet a minap a Napi Gazdaságnak adott interjújában nyomatékosította: Moszkva gázelosztó központként szeretne hazánkra támaszkodni.
A magyar kormány többször is jelezte, hogy szívesen kiterjeszti a gázbizniszt, ugyanakkor az orosz kívánság számos kérdést felvet. Van-e egyáltalán ehhez megfelelő tározókapacitásunk – az ukránok 32 milliárd köbmétert képesek elhelyezni –, vannak-e riválisaink a térségben, akiket kereshetnek az oroszok? Persze nagy kérdés az is, hogy mennyire érné meg nekünk, hogy dugig töltsük a tározóinkat. Egyáltalán mely országoktól, milyen vezetéken át tudnánk földgázt beszerezni, melyet akár magunk eladhatnánk? Lássuk!
Akár sóbarlangban is lehet gázt tárolni
Magyarország nemcsak behoz földgázt, de maga is folytat kitermelést. Működő mezőink a Dél-Alföldön, Kelet-Magyarországon és a Nyugat-Dunántúlon vannak. A hazai, több mint 6 milliárdos földgázfogyasztás közel 20 százalékát magyar földgázmezők biztosítják. A kitermelés néhány méterrel a felszín alatt is kezdődhet, és egészen 5000 méterig lehet találni földgázt. A gáz a kőzetek repedésein keresztül fedőkőzetek által határolt mezőkben van jelen, innen kell „kiszabadítani”. Ha a lelőhely teljes gázkészletét felhasználták, utóbb tározóként működhet. A földgázt nemes egyszerűséggel visszasajtolják eredeti környezetébe, mely továbbra is alkalmas rá, hogy megőrizze a minőségét. Kelet-Európában ez a bevett módszer, míg máshol sóbarlangokat, bányákat is használnak tározóként. Csehország például egy uránbányával próbálkozott nemrégiben. Az eredeti kőzetrepedésekbe visszasajtolt földgázt időigényesebb kitárolni, ez akár egy hétig is eltarthat. A barlangokban tárolt gázt ezzel szemben egy nap alatt is a felszínre lehet hozni.
Az első hazai gáztározót még Őriszentpéter közelében létesítette a magyar állam évtizedekkel ezelőtt, a telep ma már nem működik. A Magyar Földgáztároló (MFGT) Zrt. – a cég az MVM Csoporté – hajdúszoboszlói, kardoskúti, pusztaedericsi és zsanai tározói – utóbbi a maga közel 2,2 milliárdos kapacitásával Kelet-Közép-Európa legnagyobb tározója – viszont funkcionálnak, és összesen 4,4 milliárd köbméternyi üzemi állapotú gázt lehet beléjük sajtolni. Az Orbán-kabinet 2013-ban visszavásárolta őket az E.ON Ruhrgastól, így újra magyar állami tulajdonban vannak. Ahogyan a szőregi stratégiai tározó is, itt a Magyar Fejlesztési Bank a többségi tulajdonos, kapacitása 1,9 milliárdos. A teljes magyar földgáztározói teljesítmény mintegy 6,3 milliárd köbméter, ez igen jelentős mennyiség.
Ukrajnához mérten ez persze nem tétel: északi szomszédunk hatszor ekkora kapacitással rendelkezik, így az biztos, hogy a Gazprom csakis magyar tározókkal nem tudná kiváltani a mostani mennyiséget, melyet Kelet-, illetve Nyugat-Európának szán. Ha viszont egy pillantást vetünk a kelet-közép-európai vagy a nyugati tárolási lehetőségekre, kiderül, hogy a hazai kínálat nem is olyan rossz.
A Gazprom az ausztriai Haidachban 2,8 milliárd köbméternyi gázt tud elhelyezni. Katharinában és Redenben, a két német központban még ennél is többet. Előbbi a maga 160 milliós tárhelyével csekélyebb súlyú, Reden viszont rendkívüli kapacitással bír: 4 milliárd köbméternyi földgázt lehet itt lesajtolni, ezzel ez Nyugat-Európa legnagyobb gáztározója. A Gazprom keleten Fehéroroszországra számíthat, itt három tározóban 1 milliárdos mennyiséget tárolhat, míg Örményországban 122 millió köbméter elhelyezésére van mód.
A listát végignézve a 6,3 milliárdos magyar tárolóhely igen előkelőnek tűnik, sőt. Az Európai Unióban csupán négy ország képes több földgázt raktározni, mint hazánk: Németország, Olaszország, Franciaország és Hollandia.
Az öt hazai tározóban lenne még hely plusz földgáz számára, nem úgy, mint mondjuk a szomszédos Ausztriában, ahol minden alkalommal „csurig” töltik az egykori lelőhelyeket, majd a tél folyamán fel is használják azt a nagyobb fogyasztói igények kielégítésére. A Magyar Földgáztározó által közölt adatok azt mutatják, hogy a négy MFGT-tározó töltöttségi maximuma tavaly 59,3 százalékos volt. Ezt november utolsó napjaiban mérték. Egy évvel korábban ugyanebben az időszakban még a 35 százalékot sem érte el a töltöttségi szint. Ha a szőregit is számítjuk, akkor 70 százalékról beszélhetünk. Jelentős növekedésnek voltunk tanúi azóta, hogy az új tulajdonos, a magyar MVM átvette a tárolókat az E.ON-tól. Kérdéses, hogy vajon a csökkenő magyar gázfogyasztás mellett – az elmúlt tíz évben harmadával apadt a magyar gázfogyasztás – vajon kinek lehet értékesíteni ezt a szolgáltatást.
A tározók használatáért szolgáltatási díjat kell leróni. Az összeget a Magyar Földgáztároló Zrt.-nek, közvetve a magyar államnak kell befizetni. Ez még azokra az erőművekre is vonatkozik, amelyek saját felhasználásra tárolnak gázt. Magyarországon külön díj van meghatározva az egyetemes és külön a nem egyetemes fogyasztóknak szánt gáz esetén. A tárolóüzemeltető ettől a szabályozott díjtól lefelé térhet el. Ha a Gazprom tényleg gázelosztó központként tekint hazánkra, akkor természetesen neki is muszáj fizetnie, ugyanakkor arról nincs hivatalos közlés, hogy hazánk mennyit kérne el. Az orosz mamut egyébként eddig is komoly tételt tárolt Magyarországon.
Áttekintettük összeköttetésünket a szomszédos országokkal, vagyis hogy honnan tudnánk egyáltalán földgázt behozni, vagy hová tudnánk eladni. Magyarországra több irányból érkezik gáz, és exportálni sem csak kelet felé tudnánk, de igazából a kelet–nyugati összeköttetés az ütőerünk.
Horvátország felé ugyan épült egy cső, de a horvát irányból magyar irányba történő szállításhoz elengedhetetlen kompresszorállomás még nem épült meg. Itt csak kifelé csordogál a gáz, épp annyira, hogy ne legyen üres a cső. Szerbia felé mi tudunk orosz gázt továbbítani, ha van rá kereslet, visszafelé viszont erre nincs lehetőség. Romániával szintén összeköt bennünket egy vezeték, de miután ők Kelet-Európa legnagyobb gáztermelői, onnan mi várhatnánk a forrást. Azonban a románoktól hozzánk vezető kapacitás inkább csak jelképes, az EU megnyugtatására épült, teljesítve azt az igényt, hogy minden uniós határ kétirányúan működjön. A 111 kilométer hosszú szlovák–magyar vezetéket tavaly márciusban adták át, és a tervek szerint szlovák irányból évi 4 milliárd, Magyarország felől pedig mintegy 1,6 milliárd köbméternyi földgázt lehetne szállítani rajta. Ez a cső újabb összeköttetést jelentene az olcsóbb nyugati piaccal, de az is biztos, hogy azon is orosz forrású gázt vásárolnánk. Próbaszállítás már volt ezen a vonalon, de a működéshez szükséges üzleti modellt még nem dolgozták ki.
Az ország gázellátását biztosító két legfontosabb vezeték keleti és nyugati irányból szeli át a határt. Ukrajna felől a beregszászi átadás-átvételi ponton keresztül jön gázimportunk egy része, itt a Panrusgastól vásároljuk az energiahordozót. A másik jelentősebb „gázpontunk” Mosonmagyaróvár, ide a baumgarteni központból érkezik a HAG-vezeték. Ezen keresztül a GDF Sueztől és az EON Ruhrgastól vesszük a fűtőanyagot, de ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy francia vagy német földgázt vásároltunk. Nem szabad elfelejteni, hogy a nyugat felől jövő vezetékek sem minden esetben nyugati eredetű gázt szállítanak, hanem részben oroszt. Ausztria például 75 százalékban függ a Gazprom szállításaitól, míg Németországban és Belgiumban ugyanez az arány 42-43 százalék, Franciaországban pedig 27.
Gázimportunkról íme egy közeli adat: márciusban behozatalunk mintegy 45 százaléka érkezett csupán Ukrajna irányából, 55 százalék Ausztria felől jött. A mérleg sokszor billen Ukrajna felé, de 2010 júliusa és 2015 márciusa között innen is, onnan is közel ugyanakkora mennyiségű gázt importáltunk a két nagy határkeresztező vezetéken.
Földgáztárhelye bőven van hazánknak, így a gázelosztó központ mint ötlet nem hamvába holt. Kérdés, hogy a tározótulajdonos akarja-e maximálni a kapacitást, illetve hogy komolyabb energiamennyiség parkoltatása esetén ki lehet-e harcolni a Gazpromtól egy kedvező ajánlatot a tárolási díjra. Emellett persze nem elhanyagolható szempont, hogy a Gazpromtól elsődlegesen Ukrajnán keresztül kapjuk a gázt. Hogyan jutna el ide a földgáz, ha ki akarják kerülnék keleti szomszédjukat? A Déli Áramlat meghiúsult, a Török Áramlathoz pedig a Balkánon ki kellene építeni az infrastruktúrát, ebbe pedig az unió is beleszólhat.
