Az Ubert egyre több országban tiltják be

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Az Uber többfrontos háborút vív a világ számos kormányzatával. Hogy ki nyer, az még kétséges. Ám a cég a tiltások ellenére továbbra is óriási hasznot hoz.

Sarnyai Gábor
2015. 03. 29. 9:24

A tavaly tartott londoni taxis tüntetés után a város polgármestere, Boris Johnson természetesen a taxisok pártját fogta, azonban azt nyilatkozta, hogy túl sok jogi problémával járna az Uber betiltása, és a jogi felülvizsgálat kockázata miatt nem is érdemes belevágni a procedúrába. Így a híres londoni taxisok a saját kezükbe vették a sorsukat. Egyre több fuvarozó magándetektívet fogadott fel, hogy az Uber-sofőrök kilétére fény derülhessen.

Idén januártól Franciaországban is tilos használni az Uber applikációját. A párizsi rendőrség most márciusban házkutasát tartott az Uber helyi irodájában is. A cég francia vezetője, Thibaud Simphal aránytalanul nagy fellépésnek nevezte a rendőrségi akciót, szerinte jogilag is kétséges a cég elleni nyomozás. Az Uber lyoni irodája is botrányba keveredett, mikor félmeztelen nőkkel hirdette a szolgáltatását. A céget tavaly októberben a párizsi bíróság 100 ezer euróra büntette a megtévesztő marketinggyakorlata miatt.

Az országban hosszú közdelem folyik a cég és a hatóságok között. A Taxi Deutschland sáskaalapuló közösségi gazdaságnak, valamint anarchista kapitalizmusnak nevezte az Uber-jelenséget. Jelenleg 250 ezer eurós bírsággal fenyegetnek a hatóságok, ha valaki részt vesz a rendszerben. A kaliforniai cég fellebbezett a bírósági döntés ellen. A jogi procedúra végéig természetesen az Uber tovább működik az országban.

2014 decemberében Hollandiában is betiltották az Ubert. A bírság 100 ezer euróra is rúghat. Természetesen az indok itt is ugyanaz volt: a cég nem tartja be az előírásokat, a vezetőiknek muszáj regisztrálniuk, mint a hagyományos személyszállítóknak. A cég nyilatkozatában csak annyi állt, hogy: „ez csak a kezdete egy hosszú jogi háborúnak”.

Az Uber beletenyerelt az ország egyik legégetőbb problémájába. Indiában nagyon nagy gond a nők ellen elkövetett szexuális bűncselekmények gyakorisága. Ismeretes az eset, amikor több férfi erőszakolt meg és vert halálra egy nőt az egyik éjszakai buszon. Az Ubert sokáig biztonságos alternatívának gondolták a hölgyek számára. Egészen addig, míg Új-Delhiben erőszak vádjával le nem tartóztattak egy Uber-sofőrt. Ezek után az indiai főváros vezetése betiltotta az applikációt. A cégnek az ügy előtt is számtalan problémája akad az indiai szabályokkal.

A szöuli városvezetés már rég figyelmeztette a céget, hogy nagyon nagy bajban lesznek, ha folytatják működésüket. Bírsággal, valamint börtönbüntetéssel fenyegették meg a sofőröket. Idén márciusban pedig harminc ember ellen indult eljárás taxitársaság illegális működtetése miatt, közöttük van az Uber vezetője, Travis Kalanick is. A cégvezető tagadta, hogy eljárás indult volna ellene, azonban a dél-koreai rendőrség a BBC-nek megerősítette a vádakat.

A spanyol bíróság az elsők között tiltotta be az applikáció használatát igazságtalan versenyelőny és a szabályok be nem tartása miatt. A kiszabható büntetés 4 és 6000 euró között mozoghat, de a visszaeső uberezőket akár 18 ezer euróra is büntethetik.

A távol-keleti ország az első, aki először megpróbálta betiltani magát az alkalmazást és elérhetetlenné tenni a cég applikációját és weboldalát. Az ország közlekedésügyi minisztere még tavaly azt nyilatkozta, hogy erre nincs precedens, de vizsgálják, miként lehetséges betiltani az alkalmazást.

Amint láthatjuk, a kaliforniai cég nagyon sok fronton visel háborút. Egyelőre nem világos, hogy melyik kormányzattal milyenfajta megállapodás születhet. Európa pár országában már körvonalazódik valamifajta kiegyezés. Belgiumban az Airbnb-t is sikerült megszelídíteni és integrálni a város idegenforgalmi rendszerébe. Az ottani kormányzat reménykedik, hogy hasonló megoldást sikerül az Uberrel is kötni. Ázsiában azonban a teljes tiltástól és a radikális rendőri akcióktól sem riadnak vissza a hatóságok.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.