– A tavalyelőtti 2,1 millió hektoliteres belföldi forgalmat tavaly is lebonyolította a sörgyár?
– Az idén márciusban zárult üzleti évben a Dreher forgalma 1,3 százalékkal bővült az előző esztendőhöz képest, ami felülmúlja az ebben a 12 hónapban mért 1 százalékos piaci bővülést. Ugyanebben az időszakban az értékesítés is megugrott közel 1,5 százalékkal, ezáltal a hektoliterre számított árbevételt is húzta magával.
– Minek tudható be, hogy ha még nem is szárnyal, de már éledezik az ágazat?
– Elsősorban a prémium és a gazdaságos szegmensben figyelhető meg a bővülés. Az elmúlt évek negatív tendenciájából ocsúdva ma már eljutottunk odáig, hogy a piac kedvezőtlen időjárás mellett sem zsugorodik. A hűvösebb nyarakat nem tudjuk befolyásolni, de termékfejlesztéssel, innovációval kompenzálhatjuk a hatásukat. Az egyik prémium termékünket például fahordós, szűretlen formában tettük még különlegesebbé a tematikus sörös fesztiválokra, a tanksörrel pedig a pasztörizálatlan, frissen főzött sör élményét vittük el a fogyasztóinkhoz több vendéglátóhelyre is.
– A sörgyár, illetve a komplett iparág növekedési pályája is fenntarthatóvá válhat?
– Professzionális csapat, következetes stratégia és megfelelő márkaportfólió a kulcs a győzelemhez. Fontos, hogy hosszú távon gondolkozunk, ezért beruházásokkal növeljük a hatékonyságunkat. A legutóbbi pénzügyi évben kétmilliárd forint értékű beruházást hajtottunk végre, amiből a legfontosabb a raktárkapacitás bővítése volt két új épülettel. Ezzel reagáltunk a változó piaci igényekre, így hatékonyabban és rugalmasabban tudjuk kiszolgálni a partnereinket.
– A belföldi forgalom mellett milyen fontos szerepet tölt be az export?
– Legitim törekvés a kivitel diverzifikálása, de be kell látnunk, hogy a szállítás magas költsége miatt logisztikai csapdába futunk, ha nem kellően átgondolt a belépés egy külföldi piacra. Ma Szlovákia és Románia a legfőbb célpont, de a kitelepült nagy számú magyar lakosságra alapozva tervezzük az Angliába irányuló kivitelt is. A teljes termelési volumen 11 százalékát exportáljuk: ez 6 százalékos bővülést jelent az előző évhez képest, tehát egy dinamikusan növekvő üzletágról beszélünk.