„Egy jobb pénzügyi rendszert Izlandnak” – ezen a címen jelentette meg tanulmányát az országot kormányzó Progresszív Párt politikusa, Frosti Sigurjónsson. A honatya, aki egyben a gazdasági és kereskedelmi ügyekért felelős bizottságnak is tagja, írásában úttörő javaslatot vázolt fel: az izlandi kereskedelmi bankok kizárólag a jegybank segítségével nyújthassanak a jövőben hitelt – írta márciusban a Telegraph. Így a nemzeti bank visszakapná az ország monetáris bázisának alakítására és a pénzbőség szabályozására vonatkozó tényleges monopóliumát.
A miniszterelnök megbízásából készült jelentés célja, hogy gátat szabjon a gazdasági-pénzügyi válságoknak. Izlandnak ugyanis 1875 óta húsz különböző típusú pénzügyi válsággal kellett szembenéznie – köztük a legutóbbi, 2008-assal, mely történetének legsúlyosabbja volt. Mint Sigurjónsson megfogalmazta, a legnagyobb problémák minden alkalommal egy fellendülő gazdasági ciklusban, hitellufik túlfújása miatt keletkeztek. Magyarázata szerint ilyen periódusokban megfelelő eszközök híján a központi bank képtelen volt megfékezni a hitelezés felfutását, ez pedig gerjesztette az infláció növekedését, túlzott kockázatvállalásra és spekulációra sarkallva a gazdaság szereplőit. Ennek pedig mindig költséges állami beavatkozás lett a vége.
Izlandon – mint a világ más modern piacgazdaságaiban – a jegybank felügyeli a bankjegyek és az érmék fizikai előállítását, de nem csak ez a szervezet „teremt” pénzt abban az értelemben, hogy a kereskedelmi pénzintézetek is nyújtanak hitelt a lakosságnak és a vállalkozásoknak, tehát a forrásbőséget ők is befolyásolják. A központi bank a saját monetáris politikai eszközeivel annyit tehet, hogy megpróbálja befolyásolni a pénzkínálatot. Az új javaslat legfontosabb eleme a „szuverén pénz” elnevezést viseli, melynek értelmében az ország központi bankja lenne az egyetlen pénzteremtő tényező. A források felhasználásáról viszont nem ez a szervezet döntene – hangsúlyozza Sigurjónsson javaslata. Az egyelőre még elméleti fázisban lévő tervezet szerint a kereskedelmi bankok tovább folytatnák a számlák és kifizetések kezelését, és közvetítőként szolgálnának a megtakarítók és a hitelezők között.
A politikai vezetés tehát próbálja magát megóvni egy a 2008-ashoz hasonló válság kirobbanásától, amely Izland legnagyobb pénzügyi összeomlásához vezetett. Az ország három nagybankja óriási mennyiségű pénzt, Izland éves GDP-jét is maghaladó összeget kezelt, ebbe a hedge fund (kevésbé szabályozott befektetési alap, amely inkább csak a vagyonos befektetők számára elérhető)-szerűen működő rendszerbe pedig nem tudott elég hatékonyan beavatkozni a kormány, amikor megtörtént a baj. Így a Nemzetközi Valutaalaphoz (IMF) kellett hitelért fordulni, mellyel párhuzamosan páratlanul szigorú tőkeszabályozási intézkedéseket is bevezettek.
Az izlandi vezetés a történelmi mélységekből egyedi módon próbált felállni. A 2009-ben hatalomra jutott szociáldemokrata–zöldpárti koalíció vezetője, Jóhanna Sigurðardóttir, aki egyben a világ első, leszbikusságát nyíltan felvállaló miniszterelnöke is, „szokatlant húzott”: a bankok feltőkésítése helyett a tőkeforgalom korlátozását és a szociális háló szorosabbra fonását választotta. Az amerikai Nobel-díjas közgazdász, Paul Krugman a The New York Timesban publikált cikkében kifejezetten dicsérte ezt az „unortodox” megoldást. Mindemellett azonban elindultak a tárgyalások az Európai Unióval is, az akkori kormány álláspontja szerint ugyanis az ország történetének legnagyobb válságát a közösség védőernyője alatt olcsóbban, kisebb károk árán is meg lehetett volna úszni.
Mindenesetre a Jóhanna Sigurðardóttir által vezetett kormány intézkedései is eredményesnek bizonyultak: az ország GDP-je növekedni kezdett, a munkanélküliség pedig csökkent. Igaz, a 2013-as választások idején a háztartások eladósodottsága európai összevetésben még mindig nagyon magas volt. Ezzel egy időben megváltozott a status quo is. Ahogy a BBC korábban közölte: nem az a párt aratja le a babérokat, amelyik felsöpri a piszkot, hanem amelyik utána jön. Ahogy az emberek kezdtek fellélegezni, úgy kerültek előtérbe az uniós csatlakozáshoz szükséges feltételek is. A 2013-ban választást nyert konzervatív és liberális politikai tömörülés ezt lovagolta meg, és jelezte: felül fogják vizsgálni a szigetország európai uniós csatlakozási szándékát, illetve előtérbe helyeznék a gazdaságösztönző beruházásokat.
Izland csatlakozási kérelmét 2009. július 16-án adta be az Európai Unióhoz. A 35 tárgyalási fejezetből 27-et nyitottak meg és 10-et zártak le.
Az ország mindemellett az Európai Gazdasági Térség és a schengeni övezet tagja, és számos területen alkalmazza az Európai Unió jogszabályait.
Így is lett. Izland 2015 márciusában, hosszú tárgyalási és egyeztetési folyamat után – mellőzve a korábban ígért népszavazást – úgy döntött: nem kíván az Európai Unió tagja lenni. Ahogy az ország külügyminisztere, Gunnar Bragi Sveinsson weboldalán megfogalmazta: „Izland érdekeit jobban szolgálja, ha kívül marad az Európai Unión”. A döntésnek már voltak előjelei. A két éve felfüggesztett tárgyalások jelezték, a két fél néhány igen fontos kérdéskörben (például halászati politika) nem tud dűlőre jutni.
Az Európai Unió célkitűzése az volt, hogy segítse a kisüzemi halászok tevékenységét, és munkahelyeket teremtsen. Jelenleg azonban Izlandon csak a szigetország állampolgárai indíthatnak halászati vállalkozást, s a kormány nem is kívánt ezen változtatni – ami érhető is, hiszen a lakosság közel ötöde ebből az iparágból él.
Szintén heves vita zajlott a halászathoz szorosan kapcsolódó makrélák ügyében. Az északi megállapodás kimondja: a makrélák az unió és a szigetország megosztott állományát képezik. Ám az EU szerint Izland és a Feröer-szigetek túlhalászást folytatnak, amit a két ország azzal hárít, hogy a halak a vándorlás következtében Izland kizárólagos gazdasági övezetében élnek, így joguk van a magasabb kvótákhoz.
Izland persze új utakat is keres, 2013 áprilisában első európai országként megkötötte szabad kereskedelmi egyezményét Kínával. A megállapodás főbb elemei közt az import, a beruházások és a kutatások szerepelnek, ez utóbbi nagyban segítheti a gejzírekben bővelkedő ország energetikájának fejlesztését. A középtávú tervek között pedig ott szerepel a globális felmelegedés hatására átalakuló jeges-tengeri kereskedelem lehetősége.
