Megkezdődhet a Budapest–Belgrád-vastútvonal modernizálása

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Még az idén elindulhat a korszerűsítés, amint aláírják a szükséges magyar–kínai megállapodásokat.

MTI
2015. 07. 16. 16:25

Vang Hsziao-tao, a kínai Nemzeti Fejlesztési és Reformbizottság (NDRC) alelnöke eredményesnek nevezte a budapesti ülést, és megjegyezte, hogy a következőt Pekingben tartják. Most több részletkérdésről is megállapodtak, és jól látszik, hogy közös erőfeszítéssel konszenzus érhető el és megvalósítható a projekt.

Mint ismert, 2014 decemberében az Európai Unió és Kína közötti együttműködés legfontosabb pillanatának nevezte Orbán Viktor, hogy aláírták a Belgrád és Budapest közötti vasútvonal kiépítéséről szóló megállapodást.

 

A kormányfő akkor úgy fogalmazott: „úgy érezzük, hogy most végre pozitív irányban változik a történelem, mert áruk fognak keresztülmenni és vasútvonal fog keresztülmenni Magyarországon”.

 

A tavaly decemberben megkezdett kínai–magyar–szerb gazdasági kapcsolatokról bővebben ide kattintva olvashat.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.