Ennyivel visz haza többet a magyar átlagdolgozó

A pénzügyi, biztosítási tevékenységet végzők továbbra is a legjobbak.

MTI
2015. 08. 19. 9:14
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az első fél évben mind a bruttó, mind a nettó átlagkeresetek 3,5 százalékkal emelkedtek, a közfoglalkoztatottak nélkül számítva 3,4 százalékkal nőttek. Ezen belül a vállalkozásoknál 3,6, a költségvetés területén 2,9, a nonprofit szervezeteknél pedig 2,2 százalékos volt a növekedés.

Immár két és fél éve folyamatosan nőnek a bruttó és a reálkeresetek Magyarországon – mondta Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára szerdán az M1 aktuális csatorna délelőtti hírfolyamában. Az államtitkár jelezte: a növekedésnek több összetevője van, ami főként a konjunktúrának köszönhető, de több kormányzati intézkedés is mostanra érett be ezen a területen. Mindennek jótékony hatása van a keresetek és a foglalkoztatás alakulására.

A keresetek növekedési ütemét főként a minimálbérre, a garantált bérminimumra vonatkozó éves megállapodás, a közfoglalkoztatottak létszámalakulása és a szociális területen dolgozók bérkorrekciójának áthúzódó hatása befolyásolta – közölte a KSH. A rendszeres – prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélküli – keresetek 0,2 százalékponttal kevésbé emelkedtek, mint a keresetek.

Az év első hat hónapjában a teljes munkaidőben alkalmazásban állók nemzetgazdasági szintű átlagos bruttó keresete – a legalább öt főt foglalkoztató vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a megfigyelt nonprofit szervezeteknél – 243 200 forint volt.

A pénzügyi, biztosítási tevékenységet végzők bruttó átlagkeresete volt a legmagasabb, 501 000 forint. A legkevesebbet, bruttó 145 900 forintot a humán-egészségügyi, szociális ellátás területén dolgozók keresték.
A költségvetési szférában és a nonprofit szervezeteknél dolgozók egy része, mintegy 194 ezren kaptak az adó- és járulékváltozások ellentételezését szolgáló, a keresetbe nem tartozó kompenzációt, összege átlagosan 9900, illetve 9300 forint volt.

Nemzetgazdasági szinten az átlagos, családi kedvezmény nélkül számított nettó kereset 159 300 forint volt. Ebben az évben a családi kedvezmény igénybevételének szabályai csak kismértékben változtak, ez számottevően nem befolyásolta a nettó keresetek átlagindexét. Ugyanakkor a kedvezményt is figyelembe véve a nettó kereseti átlag 166 100 forintra becsülhető.

A nemzetgazdasági szintű, átlagos havi bruttó munkajövedelem 255 700 forint volt.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.