– A szakmák olimpiájának számító World Skills világversenyen járt a közelmúltban. Mit tapasztalt Sao Paulóban?
– Azt láttam, hogy egyre inkább felismeri a világ a szakképzés jelentőségét. Az ezen a területen hagyományosan eredményes ipari országok, úgymint Németország, Ausztria, Franciaország, Japán vagy Dél-Korea mellett a feltörekvő piacok nemzetei is kiemelten kezelik, lásd Kína, India, Brazília, de ma már Oroszországot is idesorolhatjuk. További tanulság, hogy a modern technológia révén ledőlnek azok a merev falak, amelyek eddig a felsőoktatás és a szakképzés között húzódtak. Ezt a folyamatot segítik elő a mechatronikusok, logisztikusok, informatikai hálózati rendszergazdák fokozott jelenléte. Elengedhetetlen a szakképzés és a felsőoktatás kapcsolatának erősítése, az átjárhatóság biztosítása a két terület között.
– Ennek fényében hol tart most a magyar szakképzési rendszer átszabása?
– A szabályozórendszer kialakítása már megtörtént, tavaly szeptembertől működik. A megvalósítás időszakát éljük, hiszen két év múlva kerülnek ki innen az első diákok. Magához a rendszer átalakításához pedig idén júliustól láttunk hozzá, s fajsúlyos változás, hogy a szakképző intézetek a Klebelsberg Intézményfenntartó Központtól a Nemzetgazdasági Minisztérium felügyelete alá kerültek.
A magyarországi szabályozási környezet az egyik legmodernebb Európában, megkockáztatom, hogy jobb, mint a németeké. A közismereti tárgyak helyett a szakma tanulását helyezzük előtérbe rögtön az első évtől, ennek eredményeképp a túlkínálat jellemezte szakmák helyett végre azokat kezdik el választani, amelyekben hiány van. Ilyen a vendéglátás mellett a számítástechnika vagy a jármű- és gépipar területe. Ha idővel kiegyenlítődik a keresleti és a kínálati oldal közti különbség, a bérfelzárkóztatást akkor sem úszhatjuk meg, a legtehetségesebbek elvándorlásával pedig akkor is számolni kell, ha megközelítjük a nyugati munkaadók kondícióit. Jelenleg mintegy nyolcezer cég foglalkozik gyakorlati szakképzéssel, ezt a számot szeretnék 15-16 ezerre növelni.
– A jelenlegi gazdaságpolitika eszközeiből összességében mit érdemes megtartani, illetve mi az, amin változtatni kell a gazdasági növekedés fenntartásáért?
– Az elmúlt időszak gazdaságpolitikája több szakaszra bontható. Volt egy súlyos zuhanás még 2006-ban, így a válságba már úgy kerültünk bele, hogy semmilyen erőforrásunk, tartalékunk nem volt. A 2010-es kármentés szülte azokat az alapreformokat, amelyek mindenképpen szükségesek voltak a gazdasági növekedés beindításához. A 2011–12-re jellemző visszaesést transzformációs veszteségként értelmezem, ami nem meglepő, hiszen a devizahitelezés leállítása megbénította a lakáspiacot, a bankrendszer átalakítása elriasztotta a befektetőket. Közép- és hosszú távon ésszerű lépés, rövid távon viszont biztos visszaeséssel lehetett számolni a versenyszabályozás átalakításával, a rezsicsökkentéssel vagy a plázastoppal is. A fordulóponthoz 2013-ban értünk el, azóta van egy reálkonvergencia, a magyar gazdaság bővülési üteme felülmúlja az uniós átlagot. A következő évek első és legfontosabb feladata az, hogy a tudást vigyük közelebb a gazdasághoz, ez különös tekintettel igaz a kutatás-fejlesztés és az innováció területére, ahol jelentős a lemaradásunk.
– Mikorra dolgozhatjuk le ezt a hátrányt?
– Az európai uniós tagországi átlag szerint a kis- és középvállalkozások 30 százaléka érdekelt az innovációban, míg itthon ez az arány mindössze 13 százalék. Uniós támogatás révén van rá több mint 700 milliárd forint, hogy záruljon az olló. A magyar iparszerkezet természetéből fakadóan nem könnyű csökkenteni a távolságot. A jelentős értékű innovációra képes vállalatok döntő többsége külföldi tulajdonban van, így vezetői döntéseken múlik, hogy a fejlesztésekre szánt összeg az országhatáron belül vagy kívül csapódik le. Az igazi áttörés az lesz, ha magyar cégek széles rétege jelenik meg beszállítóként, amelyek a hazai szakembergárda mérnöki tudását kamatoztatva a gépipartól a vegyiparig ellátják ezt a tevékenységet. Szerencsére egyre több a pozitív példa.
– A kis- és középvállalatoknak könnyebb dolguk van ma, mint néhány évvel ezelőtt? A tartósan alacsony jegybanki alapkamat, illetve a kedvező kamatozású hitelek mennyiben növelik a mozgásterüket?
– Lakosságarányosan lényegesen több cég van Magyarországon, mint Nyugat-Európában, hiszen a hazai kkv-szektor jelentős hányada mögött még ma is hosszú távú filozófia nélküli kényszervállalkozás áll. Egyúttal azonban egyre több komoly kapacitással és kifutási lehetőséggel bíró vállalkozást látok, nekik a forráshoz jutásuk ma már nem probléma. A következő lépés a hatékonyságnövelés a kisvállalkozások számára, hogy az egyelőre 50 százalék körüli GDP-hozzájárulási képesség mielőbb felzárkózzon a 70 százalékos foglalkoztatási arány mellé.
– Az elmúlt két évben eltűnt 24 ezer cég a már említett kényszervállalkozások egy részének felszámolásából fakad?
– Azért a válság is benne van, de jelentős részük valóban nem végzett tényleges üzleti tevékenységet. A kétszázezret is meghaladja azoknak a vállalkozásoknak a száma, amelyeknek két éve nem volt árbevételük, ez nem egészséges. Eltérők az okok, van, aki lejtmenetbe került, mégis kedvező fordulatban bízik, más pedig azért vár ki, mert a végelszámolás adóvizsgálattal jár együtt. Erre rímel az is, hogy korábban arról beszéltünk, százezer körül lehet az építőipari vállalkozások száma, a néhány évvel ezelőtt bevezetett kötelező regisztráció rávilágított, hogy valójában csak 53 ezren vannak, s csak egy százalékuk foglalkoztat egy főnél többet.
– A tisztánlátás miatt töltené be részben a kamara a cégbíróság szerepét is?
– A cégbíróság tevékenysége lényegében a regisztrációra korlátozódik, nagyon kevés olyan eset van, amely valóban bírósági eljárást követel. Ha az adatbázis valós időben nyilvánosságra kerülne, az nagyban növelné az üzleti élet biztonságát. Ehhez képest jelenleg a vállalkozásom előző évi mérlegét a következő év május végéig kell beadnom, ami csak ezután kerül nyilvánosságra. Ha a határidő előtt nézek utána egy vállalkozásnak, csak kétéves adatot találok, ami idejétmúlt, nem segít a tájékozódásban. Sok kritika és támadás mellett vittük át a vállalkozások teljes körű regisztrációját, a teljesítésigazoló szakértői szervet, ennek köszönhető azonban, hogy ma már jóval kevesebb a késedelmes fizetés, a körbetartozás, a lánctartozás, mint korábban. A következő lépésünk az, hogy január 1-jétől összekötünk nyolc különböző adatbázist, hogy amennyire csak lehet, nyílt lapokkal, tisztán játszanak a piaci szereplők, senkinek se maradjon takargatnivalója. Lehet, hogy adatvédelmi akadályokba ütközünk, de megyünk tovább, minél több információnak kell napvilágot látnia, ebbe a sorba szeretnénk illeszteni a cégbírósági adatokat is.
Trükkök nélkül jobb
– Hamarosan több részletet is megtudhatunk az adózás rendjéről szóló új törvényről, s megalakul a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) új vezetése. Milyen irányvonalat kellene követnie a hatóságnak?
– Először is nem szabad elmenni szó nélkül amellett, hogy milyen eredményeket ért el a hivatal az elmúlt években. Az adóbevételek növelésében és a feketegazdaság visszaszorításában komoly szerepe volt az adóhatóságnak, ugyanakkor gyorsan változik a világ, és ezekre a változásokra tudni kell reagálni. Ha például a legkisebb falu legkisebb üzletében eladnak egy pohár tejfölt, akkor azt az elektronikus pénztárgépen keresztül a NAV azonnal látja. Ha viszont egy lakótelepi lakásban létrejön egy kft., amely elad tízkamionnyi cukrot, s annak az áfájával az érintettek elkezdenek trükközni, arról a hivatal nem szerez tudomást, legfeljebb akkor, amikor a pénz már eltűnt. Ez ellen miért nem teszünk? Bizonyos értékhatár felett miért nem jelenik meg minden egyes számlacselekmény a rendszerben? Ha például egy egyévesnél fiatalabb cégnél látni egy egymillió forint feletti mozgást, jelezne a gép, és a program máris elemezheti a kockázatot.
Az adóbevallások határidő előtti körmölése miatt kialakult rossz beidegződésen is érdemes lenne változtatni. Ha már minden adat rendelkezésre áll, miért nem küldi meg január vagy február végén mindenkinek a NAV a személyre szóló bevallását azzal a kitétellel, hogy ha nem ért egyet a benne foglaltakkal, 30 napon belül módosíthat? Kézenfekvő megoldás lenne, s a modern világ ugyanúgy felveti a regionális főigazgatóságok létjogosultságát is, a hivatalban minden szinten olyan élőmunkatöbblet van, amelyet a számítógép nagyobb biztonsággal, hatékonyabban el tud végezni.
– Élénk vitát váltott ki a közelmúltban a férfiak negyven év munkaviszony utáni nyugdíjba vonulásának lehetősége. Szakmai érvek szólhatnak mellette, vagy ez csak az ellenzék politikai terméke?
– A férfiak várható élettartama rövidebb, egyes régiókban pedig kevés a munkalehetőség, a kezdeményezés emberi oldala érthető. Ugyanakkor ma Magyarországon van egy nehezen, de mégis fenntartható költségvetési egyensúly. A nyugdíjkassza falán ez azonban akkora lyukat ütne, hogy annak a betöméséhez szükséges többletbevételnek nincs forrása. A kamara semmilyen olyan kezdeményezést nem támogat, amely megbillenti az egyensúlyt, legyen szó oktatásról, egészségügyről vagy nyugdíjkasszáról. Mert annak előbb a makrogazdaságban, majd a befektetések terén lennének súlyos következményei. Egy ilyen helyzetet a mindenkori kormány csak adóemeléssel tud kezelni, azt pedig végső soron a vállalkozások fizetnék.
– Aktuális kérdés a 2024-es nyári olimpia megrendezésére készülő budapesti pályázat benyújtása. A Magyar Olimpiai Bizottság minden meghatározó gazdasági és szociális ernyőszervezet, elsők közt a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara véleményét is kikérte. Mi az álláspontja, kell nekünk az olimpia?
– Messzemenőkig támogatom a kezdeményezést. Egyrészt Magyarország az olimpiák történetének egyik legeredményesebb szereplője, s az élbolyban egyedüliként nem lehetett még házigazda, másrészt pedig az olcsóbb és gazdaságosabb rendezést szorgalmazó Agenda 2020 programcsomag valódi esélyt is kínál. A Budapesti Olimpia Mozgalom törekvéseit is legitimnek tartottam, de egy évtizeddel ezelőtt még nem kedveztek nekünk a peremfeltételek, olyan grandiózus tervekkel nem kelhettünk volna versenyre, mint Peking vagy Szocsi. Jókor jöttek a módosítások, mert most lényegesen jobb állapotban van a magyar gazdaság, nemcsak a sportlétesítmények terén, hanem az egyéb infrastrukturális beruházásokban is jelentős az előrelépés. Talán most van esélyünk, de egy biztos: mindvégig átgondolt, megfontolt döntési mechanizmusnak kell a pályázat mögött állnia.
