Papíron az alap éppen az ilyen helyzetekre született: ha az illetőt foglalkoztató nagyvállalat bezár, az EU-n kívülre költözteti a termelését, illetve ha globális válság üti fel a fejét, olvasható az Európai Bizottság oldalán. Az alap ilyenkor segít az elbocsátottaknak új munkahelyet találni vagy vállalkozást indítani – képzésekkel, tanácsadással, mentorálással, vállalkozásösztönzéssel.
Mindez korábban csak akkor volt érvényes, ha a változások legalább ötszáz főt érintenek – az adott vállalat beszállítóival egyetemben –, de újabban kevesebb érintett esetén is felhasználható már az alap, csak részletesen, érvekkel alátámasztva meg kell indokolni az igényt. A kérelmet ugyanakkor nem a cégek, hanem egy-egy tagállam nyújthatja be, a program költségeinek hatvan százalékát pedig megfinanszírozza az alap. Így elviekben remekül kiegészítené az EU strukturális és beruházási alapjainak működését, különös tekintettel a Magyarországon közkedvelt Európai Szociális Alapra (ESZA).
Az EGAA-hoz 2007 óta 139 kérelem érkezett, magyar egyetlenegy sem volt köztük, holott a jelentés szerint például 2013-ban az akkori, szigorúbb elbírálás mellett is több mint tizenötezer elbocsátott munkavállalónak nyújtott támogatást az alap, összesen 73,5 millió euró értékben, azaz egy érintettre 4681 euró, mintegy 1,5 millió forint támogatás jutott. Magyarországon pedig – sokszor a program kritériumainak abszolút megfelelő módon – csoportos létszámleépítéssel 2007 és 2014 között csaknem százötvenezer embert bocsátottak el, és ebbe még bele sem számították azokat, akik közvetetten, például beszállítóként vesztették el megélhetésüket egy-egy gyár bezárásával.
Bár az egész közép- és kelet-európai régió erősen alulreprezentált, mi valahogy még akkor sem kértünk ebből a pénzből, ha más térségbeli tagország igen. Ilyen volt például a romániai nagy Nokia-leépítés, amelynek során a románoknak sikerült mintegy 1400 munkás képzéséhez vagy vállalkozásindításához mintegy 2,9 millió euró támogatást szerezniük – ezzel megfinanszírozva egy 4,5 milliós programot –, míg Magyarország nem élt ezzel a lehetőséggel, amikor a komáromi Nokia-gyárat bezárták, inkább költségvetési forrásokat használtak fel erre a célra.
A közelmúltban zajlott, illetve zajlik egy másik nagyvállalat leépítése, amely szintén az alap profiljába vágna: a Surjány Hús Kft., az egyik legnagyobb magyar húsüzem több száz dolgozójától válik meg, akiknek minden segítségre égető szükségük lehet, legalábbis a volt ügyvezetővel folytatott telefonbeszélgetésünkből ez derült ki, akkor éppen ötszáz dolgozójuk májusi bérét sem tudták kifizetni. A helyzetet kezelésbe vevő, az NGM-hez tartozó Országos Foglalkoztatási Közhasznú (OFK) Nonprofit Kft.-től pedig azt a tájékoztatást kaptuk, hogy uniós forrásokat egyáltalán nem terveznek felhasználni a válságkezelés során, hanem hazai forrású, Foglalkoztatási válsághelyzetek kezelése, javítása nevű program pénzén valósítják meg a válságkezelést.
A fenti példákat elnézve úgy tűnhet, teljesen igaza van Meszerics Tamás LMP-s európai parlamenti képviselőnek, aki egy brüsszeli háttérbeszélgetés során hívta fel a figyelmet arra az anomáliára, hogy meg sem próbáltunk az EGAA-hoz folyamodni pénzért, holott tömegével tették utcára a dolgozókat a válságban megrendült nagyvállalatok. Ugyanakkor nem egyszerűen arról van szó, hogy nem kellene nekünk az EU-s „ingyenpénz”, vagy hogy azt se tudják a döntéshozók, hogy ilyen forrás létezik. Ugyanis az EGAA-források felhasználása nehézkes és lassú – írta le a helyzetet az OFK. A központ a Surjány Hús dolgozói kapcsán elmondta, esetükben azért részesítik előnyben a hazai forrásokat, mert így munkából munkába kerülhetnek, azaz elbocsátásuk után gyorsabban kezdhetnek új munkahelyen a dolgozók.
De nemcsak lassú, hanem drága is. Ezt az OFK, közvetlenül az NGM, de még a volt uniós foglalkoztatási biztos, az MSZP-s Andor László is megerősítette. A politikus elmondta: több esetben személyesen felhívta a magyar illetékesek, kormányzati szereplők figyelmét az alapban rejlő lehetőségekre, a kormányzat viszont arra jutott, hogy az Európai Szociális Alap keretéből előnyösebb feltételek mellett lehet támogatni az elbocsátott munkavállalókat. Azt az OFK és az NGM is közölte, hogy Magyarország eddig már többször mérlegelte az alap forrásainak felhasználását korábbi leépítések alkalmával, hiszen „minden támogatási lehetőséget célszerű ilyenkor tekintetbe venni”, de az alap csak a költségek 60 százalékát állja, 40 százalékot a tagállamnak kellene biztosítania, ez pedig összevetve a felhasználás időbeni és egyéb rugalmatlanságaival már nem olyan vonzó opció. Éppen ezért a komáromi Nokia-gyár bezárásakor sem számoltak ezzel a forrással, hanem maradtak a hazai finanszírozású programoknál.
Ezért ha uniós forrást igényelnek, inkább az ESZA forrásait választják, mert annak társfinanszírozásával a kiadások 85 százalékát meg tudják finanszíroztatni, és rugalmasabb is, a költségvetési törvénynek köszönhetően a Nemzeti Foglalkoztatási Alap kereteiből azonnal elő tudták teremteni a szükséges 15 százalékos önrészt. Azaz sokkal előnyösebb az EGAA forrásainál, a bökkenő csak az, ahogy Andor felhívta rá a figyelmet, hogy az ESZA-keret is kimerülhet – bár jóval nagyobb, mint az EGAA –, ezért egy-egy nagyobb elbocsátáshullám kezelésénél bölcsebb lenne nem csak erre támaszkodni.
Egyszóval az EGAA a gazdagabb tagállamok számára jó eszköz lehet, nekünk viszont egyszerűen túl drága, és ez nem csak ránk igaz: Közép- és Kelet-Európa olyannyira alulreprezentált a források felhasználásában, hogy a már említett 139 EGAA-kérelemből mindössze 15-öt jegyez Bulgária, Csehország, Lengyelország, Litvánia, Románia és Szlovénia. Pogátsa Zoltán közgazdász ennek kapcsán az MNO-nak megerősítette, a magasabb önerőigényű pályázatokhoz támogatást biztosító uniós alapok valóban inkább csak a gazdagabb országok számára érhetők el gazdaságosan, és tényleg kizárják valamilyen szinten a közép- és kelet-európai országok részvételét, ezáltal sok-sok milliárd forintnyi uniós pénzről csúszhatunk le évről évre. Ráadásul hiába került az Európai Parlament június végi plenáris ülésén napirendre, és született javaslat kiterjesztésre, könnyítésre és egyszerűsítésre, a magas önrész csökkentéséről nem esett szó.
Ahogy Andor elmondta, egyebek között emiatt az egyensúlytalanság miatt Nagy-Britannia elvi okokból nem használta fel az EGAA forrásait – bár tömeges elbocsátások ott is voltak szép számmal. London szerint az EU-nak nem kellene ilyen eszközöket működtetnie a magasabb jövedelmű országok támogatására.
