Nagyot ugrott az építőipar

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Az épületek építése 5,6, az egyéb építmények építése 14,9 százalékkal nőtt.

MTI
2015. 08. 13. 8:16

Balatoni András, az ING vezető elemzője arra hívta fel a figyelmet, hogy az ágazat növekedése éves összevetésben továbbra is markáns, de a rendelésállományok csökkenése miatt nem jók a szektor kilátásai. Hozzátette: jelentősen estek az építőipari vállalatok megrendelései, a június végi szerződésállomány az egy évvel korábbinak a fele, ami rendkívül markáns csökkenés. Ez a drasztikus visszaesés ki fog hatni az építőipari termelésre is, várhatóan az év végén, vagy a jövő év elején lesz érezhető a hatása.

Koji László, az Építőipari Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) elnöke szerint az ágazat idén meg tudja ismételni a tavalyi teljesítményét, de a következő év sok kockázatot hordoz, a további növekedéshez az uniós pályázatok mielőbbi kiírása kellene. Az új uniós ciklus nehezen indul, nincsenek még nagyértékű nyertes pályázatok. Fontos lenne az is, hogy a kormányzat ne csökkentse a megrendeléseit, ami tavaly az összes megrendelés 60 százaléka volt. Lényegesnek nevezte azt is, hogy a kereskedelmi bankoktól a lakosság 3 százalékos hitelkamat mellett tudjon lakáscélú vagy építési-felújítási hiteleket felvenni hosszú távra.

Jó eredménynek nevezte ugyanakkor, hogy az építőipar tudta emelni az árait, 2,3 százalékkal a második negyedévben.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.