Könnyen kijátszható a kazáncsere-rendelet

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Megerősödhet a régebbi típusú fűtőberendezések feketepiaca. A fogyasztók egy része be sem jelenti az újítást.

Illés József
2015. 09. 12. 5:30

Az iparágban elterjedt hírek szerint egyes kereskedők már fel is készültek az új jogszabály kijátszására. Az egyik módszerük az lehet, hogy nem egyben, hanem főbb elemekre bontva adják el a fűtőberendezéseket. Ezeket a szerelők a helyszínen összeszerelik, de az új készülék beépítése ebben az esetben csak alkatrészcserének minősül majd, nem új kazán beépítésének. Egy-egy ilyen ügyleten a vevők akár egymillió forintot is megtakaríthatnak, mivel némelyik régi kazántípus akár már 150 ezer forintból beszerezhető és felszereltethető. Egy kondenzációs fűtőberendezés ára ennek a többszörösébe kerül, és számos esetben a kéményt is át kell építtetni az új rendszer bekötésekor. A szakértők szerint a leggyakoribb „megoldás” azonban továbbra is az lesz, hogy a fogyasztók be sem jelentik a fűtőegységek cseréjét. Ez azonban a szakszerűtlen, „fekete” kazánbeszerelések elterjedéséhez vezethet, ami növelheti az eddig sem ritka fűtési balesetek számát.

A kelleténél gyorsabb átállás veszélyeire hivatkozva a szakma egybehangzóan azt kérte a kormányzattól, hogy kétéves türelmi időt biztosítson a régebbi kazánfajták felszereltetéséhez. – A kormányzat azonban mindeddig nem reagált érdemben erre a felvetésre – jegyezte meg Gyárfás Attila.

Magyarországon csaknem 2,5 millió gázkészülék és 4,5 millió konvektor van beszerelve. Az új típusú fűtőkészülékek elsősorban abban különböznek a régebbiektől, hogy az égés során keletkező füst hőjét is hasznosítják.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.