Brüsszelben tüntetnek a magyar méhészek

A kínai méz azonnali, minden összetevőre kiterjedő laboratóriumi vizsgálatát követelik majd.

MTI
2015. 10. 21. 9:45
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A tiltakozó akció indoklásaként Takács Ferenc, a demonstrációt szervező Kaposvár és Térsége Méhész Egyesület tagja elmondta: laboratóriumi vizsgálatok bizonyítják, hogy a Kínából az EU országaiba irányuló olcsó méz nagyobb hányada ipari hamisítvány. Ez a hamis méz az egészségre ugyan nem ártalmas, de a fogyasztók megtévesztésével rontja a jó minőségű, valódi méz előállítóinak piaci pozícióit, és veszélyezteti a méhészek megélhetését.

Az EU-ba érkező importméz 50 százaléka, az idén 70 ezer tonna, Kínából származik – tette hozzá.

A szervező – aki maga is az Ormánságban tevékenykedő méhész – kifejtette: a demonstrálók követelik majd a kínai importméz mintáinak azonnali, minden összetevőre kiterjedő laboratóriumi vizsgálatát. A jelenlegi gyakorlat szerint a kötelező laborvizsgálatok csupán a minták néhány paraméterére terjednek ki, a szélesebb körű elemzése során – állítása szerint – a hamis tételek már lelepleződnének.

A tüntetők követelik majd az importmézre vonatkozó jelölési szabályok pontosítását is. Jelenleg ugyanis az EU nem teszi kötelezővé egyes tételeken a pontos eredet feltüntetését, ez pedig alkalmas a fogyasztók megtévesztésére, megfosztja a vásárlót a hamis és a valódi közötti választás lehetőségétől – hívta fel rá a figyelmet Takács Ferenc.

A szervező emlékeztetett arra, hogy 2004-ben már hasonló követelésekkel demonstráltak méhészek Brüsszelben – eredménytelenül. A mostani demonstráció viszont azért is sikeres lehet, mert az elmúlt években a labortechnika fejlődése már lehetővé teszi a méz összetevőinek pontosabb kimutatását, így a jogszabályi szigorítást a gyakorlatban is lehetne érvényesíteni – fejtette ki.

Az Európai Bizottság brüsszeli székházánál sorra kerülő demonstrációhoz a magyarok mellett eddig a román és szlovák méhészek jelezték csatlakozási szándékukat – közölte a szervező.

Takács Ferenc szerint évente 15-20 ezer tonna magyar mézet exportálnak, nagyobb hányadát az EU tagországaiba, az eladásból hozzávetőleg 70 millió euró bevétel származik. A méhészeti ágazat 15 ezer családnak ad megélhetést.

Mivel az időjárás jóvoltából az idén több a méz, az exportra szánt mennyiség értékesítését éppen az EU piacaira a Kínából növekvő mennyiségben érkező, bizonytalan eredetű méz veszélyezteti – mondta a szakember.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.